2016. december 22., csütörtök

Termék teszt - Eco Green (2)

Az Eco Green pasztát használtam már konyhában, edények belsejére, tűzhely oldalának sikálásához, a konyhaszekrények áttörlésére. Sőt, a fürdőszobában is jó szolgálatot tett. Erről már korábban írtam is.
A tesztelést persze továbbra is folytattam. Ismét visszatértem az edényekhez. Most a lábasokra koncentráltam, pontosabban a belsejükre. Van egy kis lábaskám, amiben rendszeresen rántást, tölteléket készítek. Sajnos már elszíneződött az alja, amit a súrolószerrel se sikerült letakarítani.

Ezen próbáltam ki az Eco Green-t. Egy kis súrolás után az eredmény szembetűnő.





De igazán nagy meglepetést a tortaformámnál okozott. Anyukámtól örököltem. Mindig szívesen sütöttem benne tortát. De inkább csak belülről takarítottam alaposan. A külsejével nem annyira foglalkoztam. De egy idő után ár egyre zavaróbb lett a szennyeződés. Próbáltam más súrolószert is rá, de nem voltam elégedett az eredménnyel.

De az Eco Green-nek adtam egy esélyt. Nem csalódtam. 😊




Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2016. december 17., szombat

Termék teszt - Mosógép tisztító

Azzal kezdeném, hogy mosógépünket örököltük, párom nagynénjétől. A géppel együtt a sok koszt, és lerakódást is. A dob mélyedéseiben kemény lerakódásokkal, magán a dobon megtapadt vékony mosószer réteggel. Korábban próbáltam én megtakarítani, de nem voltam elég lelkes, nem igazán jártam sikerrel.

Pont ezért akartam kipróbálni a Mosógéptisztító folyadékot.

Ilyen képeket tettek fel, akik már használták:



Reggel első dolgom volt kipróbálni a folyadékot. A kifolyócső nálunk a kád szélére van téve, a víz a kádba folyik. Azért a biztonság kedvéért betettem a szűrőt a lefolyóba. Beleöntöttem a folyadék nagy részét dobba, és a tartályba is egy kicsit, és elindítani egy 60 fokos programot. 
Az illata kellemes volt, egyáltalán nem vegyszer szagú. Bár amikor zártam le a mosógépet, rácseppent egy kicsi a karomra, és csípett, enyhén mart a folyadék. Gyorsan le is mostam. Szerencsére nem lett semmi a bőrömön tőle.

Na de vissza a teszteléshez. Őszinte leszek, nem dobtam el magam tőle.

Nekem nem volt ennyire látványos az eredmény. A kádban semmi se volt, a dob mélyedései ugyan tisztábbak lettek, és mintha a tartályban is kevesebb lenne a lerakódás. Sőt, maga a dob is fényesebb lett.



De azért használat után áttöröltem a dobot Eco Green-nel. :) Jó alaposan lemostam, és egy víz leeresztést azért még elindítottam.

Nem mondom, hogy új lett a mosógép, de talán tisztább. :) Azért havonta egyszer szerintem átmosom vele a gépet. Lehet csak több noszogatás kell a lerakódott szennyeződéseknek. :D


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2016. december 12., hétfő

Termék teszt - Prémium hab

A Prémium hab odaégett ételmaradványok eltávolítására elnevezésű termékkel már szemeztem egy ideje. De nem rendeltem meg. Viszont kellemes meglepetés ért, amikor a második csomagomat kézhez kaptam. Ugyanis ezt küldte a cég, ajándékba. Elég sok képet láttam erről a termékről is, különböző felhasználási formában. Volt, aki a serpenyőt takarította le, más az olajsütőre alkalmazta, de olyan is volt, aki a sütőt, vagy épp a grillt takarította le vele.






Nagyon megörültem, így rögtön tesztelni is akartam. Van egy tepsim, amit szintén párom nagymamájától örököltünk, így régi, de jó minőségű. Nagyon szeretem, szívesen sütök benne kekszet, kenyeret, kalácsot. Egyik sütés alkalmával kivajazott, lisztezett tepsiben sütöttem kenyeret. Viszont ez rossz ötlet volt, mert ahol nem volt tészta, ott leégett a vajas lisztes felület. Ezt többször próbáltam, többféle módszerrel, anyaggal megtakarítani, de igazán látványos eredményt nem értem el. 



Gondoltam, nem veszíthetek semmit, ha kipróbálom a Prémium habot. A tepsi felületét befújtam a spray-vel, és rögtön hab képződött. A habot hagytam a tepsin kb 20 percig, majd kesztyűt húztam. A habot egy mosogató szivaccsal kezdtem el törölni. Nem kellett túlságosan sokáig dörzsölni. A szennyeződés nagy része elsőre, egy törlés után lejött. Azért maradt rajta folt, így még egyszer befújtam, és hagytam a habot hatni. Másodszorra sokkal sikeresebb volt a takarítás, és a foltok teljes egészében lejöttek.




Szemmel látható a különbség. 😃 A páromnak az volt ez első, és egyetlen reakciója, hogy "az igen". 😄 Ez is az egyik kedvenc termékem lesz.


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2016. december 7., szerda

Termék teszt - Marcipános kávé

Tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy nagy marcipán kedvelő. Persze az esküvői tortánk be volt vonva vele, meg a tele volt marcipán virággal. De amíg a párom szerintem egy ültő helyében meg tudna enni egy kiló marcipánt, addig én valószínűleg a tortán lévőt is neki adnám. :)



De ennek ellenére úgy döntöttünk, kipróbáljuk a marcipán ízű őrölt kávét.

Már a zacskó felbontásakor megcsapott az a jellegzetes illat. A régi, kotyogós kávéfőzőt vettük elő, és abban főztük le az első adagot. 

Ismeritek azt az érzést, amikor betölti a levegőt a frissen főtt kávé illata? És amikor ebbe az illatba marcipán keveredik? Hmmmmm, nyami. 😊 Nagyon kellemes.


Először csak ízesítés nélkül kóstoltuk meg a kávét. Na az nem a mi ízvilágunk. A kávé jellegzetes íze keveredik a marcipánnal. Aki szereti azt a tipikus, "keserű" ízt, az ne tegyen semmit a kávéhoz. 😉
Mi azért tettünk hozzá cukrot és egy kis tejet is. Így már sokkal jobb volt.

Másnap reggel én főztem a kávét, most a "gőzölős kávéfőzővel". Úgy gondoltam, kipróbálok valami mást. Gondoltam tesztelem az íz intenzitását. 😊 A marcipános kávéból 1 púpos teáskanálnyit tettem a szűrőbe, és még rákanalaztam egy kanál sima kávét.
Miközben lefőtt a kávé, annyira nem lehetett érezni a marcipán illatot.

Úgy készítettem el a kávénkat, ahogy máskor is szoktuk, a páromnak cukorral, tejporral, sok kávéval. Magamnak sok tejet melegítettem, tettem bele cukrot, és megijesztettem egy kis kávéval. (A szoptatás miatt nem iszok erős kávét.)

Mivel a pároméban sok kávé volt, így már amikor a szájához emelte, megérezte a marcipán illatát. Azt mondta, hogy ez így nagyon finom.
De szerintem az enyém jobb volt. 😊 A tejes kávém megfűszerezve egy leheletnyi marcipánnal, leírhatatlan. A marcipán íze erőteljes volt, nem nyomta el a tej, se az a tipikus kávé íz. 

Az biztos, hogy a következő rendeléssel egy másik ízesített kávét fogok rendelni. Lehet, hogy tiramisu ízűt? Vagy inkább fahéj legyen? 😏



Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2016. december 2., péntek

Termék teszt - Mosás előtti folteltávolító

A Mosás előtti folteltávolítót a második rendelésemmel együtt érkezett. Erről, a rendelés előtt már nagyon sok képet láttam. Elég sokféle felhasználási módot mutattak be a képeken. 






Viszon én azért akartam kipróbálni, mert egy kisgyerekes családban szükség van egy olyan szerre, ami megbírkózik az ételfoltokkal. 

Dominik, így 2 évesen már egyre ügyesebben eszik egyedül, és persze a teszteléshez nem akart hozzájárulni, egyáltalán nem ette le magát. 😃 
De egyik vasárnap Mátéval megkóstoltattunk a répát. Ő viszont kulturáltan közölte, még nem kész a hozzátáplálásra, így kiköpte a pépet. A ruháját csak másnap mostam ki, de előtte nem áztattam be.




Mosás előtt befújtam a foltokat, hagytam egy kicsit állni, olyan 5 percig, majd bedobtam a mosógépbe. Száradás tán örömmel tapasztaltam, hogy a beszáradt répafoltok szépen kijöttek.







Úgy gondoltam, letesztelem egy másik anyagon is. Vettünk a mosogató lecsurgó alá egy "szőnyeget" Viszont a lecsepegő víz és a fém eléggé komoly megpróbáltatásoknak tette ki a szőnyeget. Hiába mostam ki, többször is, voltak olyan foltok, amelyek nem akartak eltűnni.





Gondoltam, veszteni nem vesztek semmit - maximum egy kis folyadékot - azzal, ha befúlyom a foltokat. 
Hasonlóan jártam el, mint a babaruhánál, annyi különbséggel, hogy miután befújtam, egy kicsit meg is dörzsöltem. Szintén mosás, száradás. Majd pozitív tapasztalat: a makacs foltok kijöttek belőle.






Már közzé akartam tenni ezt a bejegyzést, de újabb tesztalanyba botlottam. 😀 Máté mostanában elkezdett oldalra, és hasra fordulni, bár még csak 4 hónapos. Ezért úgy gondoltam, előveszem a játszószőnyeget, hisz azon mégis csak biztonságosabb, mint az ágyon.
Szóval előszedtem a játszószőnyeget, de szomorúan tapasztaltam, hogy nagyon foltos. Már nem is emlékeztem, hogy ez ilyen lett.

Úgy gondoltam, kipróbálom a folteltávolítót a játszószőnyegen. De kimosni nem akartam, nem is tudom, lehet-e. Ezért úgy oldottam meg, hogy ráfújtam a foltokra a szert, hagytam egy kicsit állni, majd elővettem egy szivacsot, és azzal dörzsöltem át. Már nedvesen látszott, hogy sokkal jobban néz ki. Kitettem száradni, de már közben láttam, hogy a "megfolyásoknál" foltos. Ezért úgy gondoltam, az egész szőnyeget átfújom, és megtörlöm, hogy egységes legyen.




Száradás után örömmel tapasztaltam, hogy a foltok eltűntek, a szőnyeg pedig kellemes illatú. Engem meggyőzött! 

Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2016. november 29., kedd

Termék teszt - Oxy Powder

Az első rendelésemben szerepelt az Oxy Powder. Ez is az egyik sikerterméke a cégnek. Talán épp ezért akartam kipróbálni.
Főleg kisgyerekek mellett, szükségét éreztem egy olyan terméknek, amivel könnyebben ki tudom szedni az ételfoltokat a ruhákból.

De az első tesztalanyom nem a gyerekek ruhájából kerül ki. A párom beletérdepelt valami olajos folyadékba a munkahelyén, és abban bíztam, hogy ez a por kiszedi.




Először áztattam. A leírás szerint, 500 ml vízhez tettem 1 kanál port, és kb 1 órán át hagytam az oldatot a folton, majd kimostam.
Vizesen elég biztatónak tűnt a dolog, de száradás után szomorúan tapasztaltam, hogy a folt sajnos nem tűnt el. 😟

De nem adtam fel. Következő alkalommal a pasztát próbáltam ki. 1 kanál port elkevertem fél kanál vízzel. Kézzel vittem fel a foltra a pasztát. Bár hideg vizet öntöttem a porhoz, az elegy mégis meleg volt, szinte forró. Érezhető volt a reakció. 




De mosás után továbbra se jött ki a folt. Szerintem az a kosz már túlságosan beleivódott a nadrágba.

A párom munkahelyén van egy kutya. Molli előszeretettel ugrál fel a "gazdikra". Persze az udvaron több céges autó halad keresztül, így nem csak sár, hanem olaj, benzin, meg az aszfaltról összeszedett anyagok keverednek az udvaron. Az Oxy Powder-t egy olyan farmeron is teszteltem, amire felugrott a kutya. Ez nem fogott ki a folttisztítón, a sáros, füves, ki tudja még mit tartalmazó folt kijött.




Találtam egy másik teszt alanyt. 😏 Egy konyharuhát. Hiába próbáltam korábban fehérítőbe áztatni, nem volt hatásos. De most bíztam az Oxy Powder hatékonyságában. Mosás előtti este beáztattam egy oldatba. Ehhez kb. 4 liter vizet és 2 kanál port kevertem össze. Másnap, pár textil pelenka társaságában tettem a mosógépbe, és 60 fokon kimostam.
Háááát, csoda nem történt, de talán tisztább a konyharuha.




Viszont rájöttem, hogy amíg egy alapos tisztításon át nem esik a mosógépem, addig nincs értelme csodát várnom a mosógéptől. 😔


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2016. november 22., kedd

Termék teszt - Eco Green (1)

Amióta a Betterware termékeket használom, hazudnék ha azt mondanám, hogy imádok takarítani. Inkább kíváncsian várom az eredményt. :)

Úgy tervezem, hogy minden, általam, vagy közeli ismerősöm által használt, kipróbált termékről megosztom a tapasztalatokat, a véleményeket.

A nagy siker termék, az Eco Green hamar felkeltette az érdeklődésem. Ez volt az első termék, amire azt mondtam, ki kell próbálnom. Erről is rengeteg tapasztalati képet láttam, és pont az fogott meg benne, hogy nagyon sokféleképpen fel lehet használni. Ahogy a nevében is benne van, univerzális. ;)






Elsősorban konyhai felhasználásra szereztem be a pasztát. Van pár edényem, ami elég rémesen néz ki, főleg az alja. Ezeken akartam először kipróbálni. Hát, kisebb sikereket értem csak el. :( 

Az edények alja barázdált, így azokból nem sikerült kiszedni a zsírt. Őszintén, szomorú lettem. Azt hittem, felesleges volt megvenni. Bár azért a lábasom külsejét szépen letakarítottam vele:


De nem sokkal később láttam pár képet, ahol fürdőszobai csapon, szappan lerakódáson használták. Ismét feléledt a lelkesedésem. :)

A csap és a kád, de főleg a kád, nagyon rémesen nézett ki. Az előző lakó szerintem nem sok figyelmet fordított rá. A költözés után én is próbáltam kitakarítani, már hideg zsíroldót is alkalmaztam, de nem jártam sikerrel. :( Nem is beszélve arról a maró szagról, és arról, hogy kesztyű nélkül életveszély használni.

Nos, fogtam egy mosogató szivacsot, beültem a kádba :D és elkezdtem felvinni a pasztát a kád falára. Miután a fél kádat végig dörzsöltem, kiszálltam, és enyhén bevizeztem a szivacsot, és ezzel újra átdörzsöltem. Végül sokkal több vízzel átmostam, majd a zuhany segítségével lemostam. Az eredmény számomra rendkívül látványos volt. Eltűntek azok a sárga megfolyások, sokkal fehérebb lett a kád. Maximális meg voltam elégedve, örültem, hogy végre valamivel sikerült kitakarítani. Persze pár fotó után a kád másik felét is kitakarítottam vele. :)



Sajnos a kép nem adja vissza a különbséget. De én elégedett vagyok az eredménnyel. Azt hiszem ez lesz a kedvenc termékem. :)


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2016. november 18., péntek

Az első rendelés

A legelső rendelésemet elsősorban azért adtam le, mert szükségem volt katalógusra. De ki szerettem volna próbálni pár siker terméket is.

Pár napig gondolkoztam, tépelődtem, vajon hogy lenne jó, hisz a postaköltség nem kevés. Viszont ezalatt az idő alatt felkeresett egy régi ismerősöm, és érdeklődött pár termékről. Megtetszett neki a radiátorra tehető akasztó, és megkért, hogy rendeljek neki. Így már nem volt több kifogásom, hogy miért nem rendelek.

Az első rendelésemet komoly lányos zavarral adtam le. Már ismerkedtem korábban a rendelési felülettel, de élesben teljesen más volt. 



A kódszám alapján írtam be a terméket, de persze leellenőriztem a neveket is. A katalóguson kívül 3 terméket rögzítettem, de annyiszor ellenőriztem, mintha 10x annyit rögzítettem volna. Minden következő lépést jó alaposon megnéztem, ellenőriztem.
A végén még a rendszer felajánlotta a választható ajándékokat, amiből még a kosárba raktam egyet. 

Azért furcsa volt, hogy amikor az utolsó gombra kattintottam, hogy elküldjem a rendelést, kicsit összeszorult a gyomrom. Tisztára, mint az első randi. :)

A következő hét elején kaptam értesítést, hogy összeállították a csomagot, majd pár nap múlva a futár cég is értesített, sőt a szállítás előtti nap is kaptam emailt, hogy másnap milyen intervallumban érkezik a csomag.

A rendelés leadása után kb. egy héttel meg is hozta a futár az enyhén túlméretezett dobozt.

Ahhoz képest, hogy 5 termék, és pár katalógus volt benne, a doboz akkora volt, hogy a 2 éves kisfiam, Dominik is belefért volna. :D


Innentől kezdve már a termékpróbák jöttek, és a katalógusok szétosztása. Küldtem párat a munkatársainak, a párom és anya is bevitt a munkahelyére, és adtam az ismerősömnek, aki a fürdőszobai radiátor akasztót rendelte.




Az én szerény első rendelésem:



2016. november 15., kedd

Az indulás

Nem vagyok túlságosan tapasztalt MLM rendszerű dolgokban. Csatlakoztam egyhez régebben, az Avon tanácsadónője lettem, de nem igazán ástam bele magam akkor a dologba. Elsősorban az volt a célom, hogy magamnak, és a családomnak vásároljak.


De jött ez a lehetőség, és valami vonzott. Nem állítom, hogy csak az anyagi oldala fogott meg, bár az se volt elhanyagolható.
Először csak egy hirdetést olvastam, majd kaptam tájékoztatást, benne egy termékkatalógus linkjével.



Megtetszettek a termékek. Láttam benne fantáziát. Bár érdekes, hogy a konyhai kiegészítők fogtak meg először, de később kiderült, hogy a fő vonalat inkább a tisztítószerek képviselik. :)

Persze voltak kétségeim, hiszen a szállítás utánvéttel történik, és csak akkor ingyenes a szállítás, ha 100 pontos rendelést adok le. Ezek kicsit visszatartó erők voltak, de megbeszéltük itthon, hogy ha ez beindul, akkor ezek nem okozhatnak problémát.

Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába. Elkezdtem megosztani a termékeket, találtam tapasztalati képeket is. Készítettem saját facebook csoportot, ahol kifejezetten a termékeket igyekszem bemutatni. Bár ezt elsősorban a környezetemben élők részére készítettem.
Írtam pár hirdetési szöveget, amelyeket először facebook csoportokban tettem ki. El is kezdtek érdeklődni az emberek, volt néhány, akit jobban érdekelt, és regisztrált is. Folyamatosan egyre több érdeklődő csatlakozott. Ez pedig pozitív visszajelzés volt számomra.


Kezdtem egyre lelkesebb lenni, és úgy döntöttem, rendelek több katalógust, hogy a munkatársaim részére is tudjak postázni. Komolyan vettem azt, hogy én vagyok a szponzor, hogy nekem kell, ahogy a lehetőségeim engedik, támogatni őket.
Készítettem egy külön csoportot, ahova összegyűjthettem a munkatársaimat, ahol meg tudom osztani az új információkat. Ide feltöltöttem terméktapasztalatokat, albumokat készítettem, amibe bele töltöttem a termékek képét, leírással együtt.
Bejegyzésben közzé tettem, hogy akinek szüksége van katalógusra, szóljon, mert rendelek neki.

De az én lelkesedésem nem igazán ragadt át a munkatársaimra. Nem voltak aktívak, nem reagáltak semmire. El is keseredtem. Panaszkodtam a páromnak, hogy nem érzem magam elég hatékonynak. A csapatom mintha nem aktivizálná magát.
Nekem se gyűltek a megrendelések. Bár reméltem, ha megjön az első csomag, és a katalógus, jobban beindul. Tudtam, hogy nehezen indul be, de sokaknál láttam,hogy vannak rendelései, nem is egy csomagot rendelt már. Én meg úgy éreztem, sehol se tartok.
Nem vesztettem a lelkesedésemből, ennek ellenére is hirdettem csoportokban, a saját idővonalamon osztottam meg termékeket, tapasztalatokat.

De bekerültem egy Top Team-be, ahol elismertek, itt sok ösztönzést kaptam. Visszatért a lelkesedésem. Kezdtem jobban átlátni a dolgokat. Kaptam sok segítséget, jobban megértettem a működést, rengeteget tanultam. 
Ismét új lendülettel vetettem bele magam a munkába. Gyűltek a munkatársak, szétküldtem a katalógusokat, felajánlottam ajándékot annak, aki nagyobb rendelést ad le.
De megint azt éreztem, hogy nem történik semmi. A szponzoromhoz fordultam. Elmondtam, hogy beszéltem pár emberrel. Sokan mondták, hogy még gyűjtik a rendelést, hogy meglegyen a 100 pont.
Csak elég frusztráló volt, hogy van több, mint 40 regisztráltam, és úgy éreztem, hogy a legtöbb üres. Hiába veszem fel velük a kapcsolatot, vagy nem ér rá, vagy nem válaszol.
A csapatépítésre meg többen is "jelentkeztek". Odaadtam azokat az anyagokat, segítséget, amit én is kaptam. De ez egyáltalán nem halad. Mindenki csak ígért, de semmi eredményt nem láttam.
Olyan kétes érzésem volt: akkor ne regisztráljon, ha nem akar foglalkozni vele. Inkább lenne 10 emberem, aki halad, mint ennyi üres.
Persze a szponzorom megnyugtatott, hogy neki is sok munkatársa van, de csak a töredéke aktív. Biztatott, hogy adjak időt magamnak, meg fogom találni a kulcsembereket.

Közben a Top Team-ben mindenki osztotta meg a sikereket, és őszinte leszek, rettenetesen irigy lettem. Mindenki sikeres volt, a csapata együtt működő, segítik egymást, nem csoda, hogy ők a Top Team-be tartoznak. A szponzorom Vezető lett, alig másfél hónap alatt, mert egy erős, hatékony csapata van. Ez persze jó érzés volt, mert láttam, hogy ezt is el lehet érni, de tudtam, hogy én nem tettem sokat hozzá, nem tőlem, vagy a csapatomtól lett sikeres.
Rettenetes kettősség alakult ki bennem. Egyrészről ösztönzőleg hatott ez rám, hittem, hiszem, hogy ezt én is el tudom érni. De a másik oldalon meg ott volt a kétség, hogy mégis hogyan. Én, úgy éreztem, megtettem mindent, amit eddig javasoltak. Befektettem katalógusokba, hogy a jövendő munkatársaim számára is időben tudjak küldeni. De ott volt a félelem, hogy feleslegesen ölöm bele az időmet, az energiámat, és csak idegesítem magam miatta.

Most itt vagyok, gépelem ezeket a sorokat, bízva abban, hogy a november az én hónapom lesz, hogy a lelkesedésem átragad a munkatársaimra, és elindulunk egy sikeres úton.

2016. november 8., kedd

Hogy is lehet csatlakozni?

Igazából nem egy nagy ördöngösség. Nem tart tovább, mint bármilyen más oldalhoz csatlakozni.

A regisztrációt a https://sp2.betterstyle.hu/sp/registration/sponsorno/HU-00420 oldalon lehet elkezdeni.

A regisztrációhoz szükség van az alapvető adatokra
  • Név
  • Telefonszám
  • E-mai cím
  • Születési dátum (Csak 18 éven felüliek csatlakozhatnak)
  • Lakcím


A legfontosabb pedig a Bevezető személy száma. Ha a fenti linken keresztül regisztrálsz, akkor az én számom és nevem jelenik meg annál a résznél. Így kerülsz az én csapatomba.

A regisztráció után azonnal megkapod a Klub számodat a személyes oldaladhoz.

Miért fontos a Bevezető személy, a szponzor?

Így közvetlen vezetői segítséget kaphatsz. Gyors információ áramlás. Korlátlan ingyenes bemutatók, információs találkozók az ország egész területén. Marketing stratégiák megtanulása, szakmai segítség, közvetlen vezetői kapcsolat.

https://sp.betterware.hu/sp/login oldalon tudsz később belépni a Tagsági számoddal az úgynevezett Klubtag Zónába.



Ezen az oldalon a rendelésedet bármikor kényelmesen le tudod adni.


Ha kérdésed van, vagy már regisztráltál, akkor nyugodtan keress meg, segítek!
Messenger: @anetterika.suba

2016. november 4., péntek

Mennyit is lehet keresni?

Betterware képviselőként háromféle módon működhetsz. Tőled függ, hogy melyik lehetőséget választod.
  1. Megtakaríthatsz: regisztráció után 23 % engedménnyel vásárolhatsz a katalógusból.
  2. Ajánlhatod a termékeket ismerőseidnek: ugyanúgy, mint például egy utoljára olvasott jó könyvet vagy a kedvenc filmedet. Mutasd be a katalógust, hívd fel a figyelmet az akciós, vagy érdekes termékekre. 
    A kiválasztott és megrendelt termékek árából 23 % engedményt kapsz, ez azonnali haszon a számodra. Minél több ismerősödnek mutatod be a katalógust, annál több a megrendelés és annál több a haszon.
    Ezen kívül még több kedvezményre is szert tehetsz. A további kedvezmények 3-15 %, ez azonban már a vásárlás összegétől függ.
     
  3. Építs csoportot: Vásárlásaidból is elérhetsz kedvezményeket, de sokkal könnyebb elérni több bevételt és magasabb kedvezményt, ha csoportodba meghívod ismerőseidet, akik ugyanebben a formában dolgozhatnak és haszonhoz juthatnak a Betterware-nél.
    Fejlődő csoportod vezetőjeként elérhetsz magasabb százalékos szinteket, valamint manageri és igazgatói címet, csoportos kedvezményeket, bónuszokat és pénzbeli díjakat. Te döntöd el, milyen tempóban dolgozol és fejleszted üzleted. Nincs felső határ!

A BETTERWARE MUNKA LÉNYEGE

  1. Mutasd meg a katalógust az ismerőseidnek, barátoknak, munkatársaknak, családnak. Vidd be a közeli boltba, iskolába, óvodába, bölcsődébe, védőnőnek..stb. Hagyd náluk a katalógust pár napra!!!
  2. Próbáld ki te magad is a termékeket. Hiszen, ha lesz terméktapasztalatod, sokkal könnyebben el tudod adni a termékeket. Tudsz a termékről mesélni.
  3. Begyűjtöd a rendelést. Célszerű 100 pontos rendelést megvárni, hisz akkor ingyenes a szállítás is és még ajándékot is kapsz a cégtől.
  4. Egy hét alatt megkapod a megrendelt csomagod, GLS fogja házhoz szállítani.
  5. A megrendelt termékeket átadod az ügyfeleidnek, begyűjtöd az érte járó összeget. Használd ki az alkalmat és kérdezd meg tőlük, van-e kedvük megismerkedni az együttműködés lehetőségével illetve vannak-e ismerősei, akit érdekelhet a Betterware ajánlata.

Ez az első lépés a Betterware-nál! Ezután jön a csapatépítés. //Aki szeretne, nem kötelező.//


HOGYAN IS KELL CSAPATOT ÉPÍTENI?

  1. Hirdetni kell a Betterware munkalehetőséget.
  2. Legyél minél több hirdetős csoport tagja.
  3. Az érdeklődőket informáld arról, miről is szól a Betterware.
  4. Akit érdekel regisztráld magadhoz az általa megadott adatai alapján. Vagy küld el neki a regisztrációs linket (https://sp.betterware.hu/sp/login), add meg neki a saját HU-......számod és mond meg neki, hogy ezt a számot írja be a bevezető személy számához.
  5. Akit regisztráltál ő már a munkatársad, tartsd vele a kapcsolatot, segítsd elindulni.
  6. Létrehozhatsz te magad is egy olyan csoportot, tehát saját facebook csoportot.

MIÉRT ÉRI MEG CSAPATOT ÉPÍTENI?

Mert az ő forgalmukból is részesülsz. Viszont, hogy te magad is tudj részesülni a csapatod forgalmából minden hónapban 100 pontos rendelést kell hogy leadj. 


NOS, AKKOR SZÁMOLJUNK!
MÉGIS MENNYIT LEHET KERESNI?

A regisztrációddal teljes értékű Betterware klubtaggá váltál.
Bármely termék vásárlásánál jogosult vagy a 23% kedvezményre a katalógusárból!

Minden terméknek pont értéke van. 1 pont kb. 160 Ft (nettó).

  • Ha csak terméket szeretnél vásárolni és azokat az ismerőseidnek, barátaidnak ajánlani, akkor minden rendelés után 23% profitra teszel szert.
  • Amennyiben saját értékesítési csapatot és hálózatot szeretnél építeni és még több bevételre szert tenni, akkor a 100 pontérték személyes rendelés után a következő juttatásokban részesülsz:
           »  ingyenes szállítás minden esetben, ha a rendelésed a 100 pontértéket
                meghaladja,
           »  ajándék katalógus,
           »  promóciós ajánlatok által hirdetett értékes ajándékok,
           »  előrelépési lehetőség,
           »  csapatforgalom után járó jutalék.


MENNYIT KERESHETSZ AZ ELADÁSSAL?
Mutasd be a Betterware, valamint a Blue Nature termékeket tartalmazó katalógusokat, gyűjtsd a megrendeléseket. Az Azonnali Bevételed 30%-a árrés.

Példa 1:
Tegyük fel, hogy 10 ügyfeled van.
Mindenki 3.900 HUF értékben adott le megrendelést (katalógusban szereplő árak).
A Betterware-nek fizetsz: 30.000 HUF (ÁFA-val)
Az ügyfelektől kapsz:       39.000 HUF (30.000 HUF + 30% árrés)
A te bevételed:                9.000 HUF (ÁFA-val)

Ez a Te Azonnali Bevételed.

Minél több ügyfeled van, annál nagyobb az eladás és az Azonnali Bevétel összege is.

NÉZZÜK MEG A PONTOK UTÁN JÁRÓ KEDVEZMÉNYEKET!

Szintek vannak. Minden szint egy bizonyos százalékot jelent. Amelyik százalékot eléred annyi százalékot kapsz a csapatod forgalmából.




Az értékesítési hálózat fejlesztéséért kedvezményeket, bónuszokat és díjakat kapsz. Ahhoz, hogy bónusz kapj nem muszáj egyedül értékesítened - elegendő, hogy csoportokat alakítasz ki és saját magad 100P összegű terméket vásárolsz.

Ösztönözd ismerőseid arra, hogy csinálják azt amit te: mutassanak be katalógusokat és gyűjtsenek megrendeléseket.

Nézd meg a 2. példát:
Meghívtál 2 embert az együttműködésre.
Mindenki 100 P értékű megrendelést tesz le

A Te egyéni forgalmad                              100 P (nettó 16.000 HUF)
A Te képviselőid együttes forgalma            200 P (nettó 32.000 HUF)
Együttesen                                              300 P (nettó 48.000 HUF)

Ennek köszönhetően, az Azonnali Bevételen kívül 3% kedvezményre teszel szert



Könnyedén megduplázhatod a bevételed több személyt meghívva az együttműködésre. Építsd ki a Képviselői csapatod és élj úgy, ahogy szeretnél!

Egy másik példa:
100 pont egyéni forgalom esetén a kereseted kb. 4.674 Ft.

500 pontnyi csoportforgalom után további 6% nettó kedvezményt kapsz az egész csoportod árbevételéből. 

Vagyis (500P x 160 Ft) x 3% = 4800 Ft nettó = 6096 Ft bruttó
Ez összesen: 10.770 Ft bevételt jelent (NEKED).





Minél több pontértékű forgalmat gyűjt a csoportod, annál több a nyereséged.

HOGY ALAKUL A 4000 PONT UTÁN JÁRÓ 15%-OS BEVÉTELED?

A vezetői szintet akár 1-3 hónap alatt elérheted.

4000 pont csoportforgalom után kapsz további 15% nettó kedvezményt a saját vásárlásaidból. 

Egy 4000 csoport több strukturális felépítésben jelenhet meg! 
Nem mindegy, hogy hány 3, 6, 9 illetve 12%-os munkatárs van a csoportban a jövedelem szempontjából!
Minimum 77 ezer forint és 36 ezer egyszeri juttatás jár!




Még fontos lehet az is, hogy ennek a szintnek a megtartása az adott minősüléstől egy évig terjedő intervallumban 6 havi aktivitást igényel! 

Azaz a 12 hónapban csak 6 hónapon keresztül kell hozni a csoportnak a 4000 pont forgalmat ahhoz, hogy jogosult legyél, mint a csoport képviselője, a független csoportforgalom után!

Még az is nagyon fontos, hogy a saját havi aktivitásod a csoportforgalomhoz minden üzleti szinten csak 100 pont!!
Pl. ha 6%-os vagy nem kell 500.000 Ft-os egyéni rendelést csinálnod, hogy megkapd a csoport után járó jövedelmedet!

Minél több 4000 pontos csoportot építesz annál több passzív jövedelmet termelnek neked! Minden 4000 pontos csoport kiépítésével bónusz juttatásokat kapsz egészen 1.750.000 Ft összegig. Ezenkívül a vezetői státuszod emelkedni fog.

Ha jártas vagy a hasonló rendszerekben, gondolom könnyen átlátható a bónuszrendszer. 

Ha mégsem, de érdekelnek a részletek, akkor keress meg valamelyik elérhetőségemen!