2017. december 22., péntek

Termék teszt - Szájvíz ezüst kolloiddal

Az elmúlt néhány hétben és különösen a napokban elég erős torokfájással küzdöttem. A szoptatás miatt nem igazán szedhetek/szedek gyógyszert.


A tünetek kezelésére csak szopogatós tablettát használok. De az épp elfogyott. Próbálkoztam ugyan házi praktikákkal, de nem igazán enyhítették a fájdalmamat.

Egyik este, fogmosás közben eszembe jutott, hogy kipróbálom a szájvizet. Korábban olvastam, hogy hasonló problémára alkalmazták.


Fél kupaknyi koncentrátumot felhígítottam, majd elkezdtem öblögetni és megpróbáltam gargalizálni. A torokfájástól ez elég nehezen ment, de a kupak tartalmát kétszerre sikerült elhasználni.

Az öblögetés után érezhetően jobb lett a torkom, kevésbé fájt. A nyelőcsövemnél nem is éreztem semmit, inkább csak a légcsövemnél volt kellemetlen. Ennek lehet az is az oka, hogy nyelhettem egy kis folyadékot gargalizálás közben.

Korábban volt egy szájsebészeti beavatkozásom, ami miatt nem moshattam a kezelt területen fogat, de nem is öblögethettem, nem gargalizálhattam. Viszont a beavatkozás miatt az a terület kezdetben nagyon érzékeny volt, és néha fájt is. Ezért egy kevés szájvizet felhígítottam, és óvatosan mozgattam a számban. Utána az ínyem már nem volt olyan érzékeny, nem éreztem, hogy annyira feszülne, és fájna.

Nem mellesleg a szájvíz megszünteti a kellemetlen szájszagot pl. kávé után. Bátran merem ajánlani, akár a fogmosás kiegészítéseként.


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2017. december 15., péntek

Termék teszt - Háztartási gépek tisztítására szolgáló kendő

Annak idején azért rendeltem meg a Háztartási gépek tisztítására szolgáló kendőt, mert megláttam benne a lehetőséget. Hogy egyszerűen, mosogató szivacs, és/vagy konyhai papírtörlő nélkül letöröljek egy kis szennyeződést.



Nélkülözhetetlenek a konyhában: a segítségükkel megtisztító a hűtő, a mikrohullámú sütő, a mosogatógép s egyéb háztartási gépek egy szempillantás alatt!
Eltávolítják a szennyeződést, visszaállítják a higiénikus tisztaságot, biztosítják a csillogást


Szeretem, mert könnyen és gyorsan tudom használni.
Bent van a fiókban, és ha van egy kis szennyeződés a hűtő polcát, vagy a mikró belsejében, csak kiveszek egy kendőt, és letakarítom.

Jól vannak belehajtogatva a kendők, ha kiveszek egyet, akkor mindig csak egy jön ki. Sajnos a pelenkázáshoz használt nedves törlőkendőnél mindig az a baj, hogy 2-3 darab is kijön. Féltem attól, hogy ebből is többet fogok egyszerre kirántani, de nem.

Néha a konyhapultot, vagy az étkező asztalt, gáztűhelyet is áttörlöm ezzel a kendővel.



Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2017. december 8., péntek

Termék teszt - Antibakteriális levendula illatú kendő

Nagy kedvenceim a katalógusból a kendők. Könnyen, egyszerűen és gyorsan használhatók, nagyon praktikusak, és nem mellesleg hatékonyak.



Az egyik ilyen kendő, amit akár napi szinten használok, az Antibakteriális levendula illatú kendő.

Különböző, tisztítható felületek tisztítására használható az egész házban: a konyhai munkalapoktól kezdve, a szemeteskukákon keresztül egészen a fürdőszoba berendezésekig

Egyes illóolajok kiválóan alkalmasak tisztításra, és az illatuk is sokkal kellemesebb, mint a szokványos háztartási szereké. Ilyen a levendula is. A levendula nyugtató, antibakteriális hatású, és fertőtleníti a felületeket.


Nekem mindig van itthon egy csomag ebből a kendőből (is).

Rendszeresen használom, de a legtöbbször a szemetest törlöm át vele. Igazából minden alkalommal, amikor a férjem leviszi, igyekszem kitörölni a szemetes belsejét, és a tetejét.

De a WC ülőke letakarításánál is nagy szolgálatot tesz, mert csak kihúzok egy kendőt, áttörlök vele, és kész is vagyok.

Van, hogy a konyhapultot, vagy az étkezőasztalt is ezzel törlöm át. 

Sőt, volt már olyan is, hogy a pelenkázót ezzel takarítottam le.

De használom a kilincsek letörlésére, főleg akkor amikor betegség van a családban.

Nálunk nagy szolgálatot tesz ez a praktikus termék. Igaz, hogy többféle kendő megtalálható a Betterware kínálatában, és ezek közül több is van a háztartásunkban, de az Antibakteriális levendula illatú kendő az, amit a legsokoldalúbban fel tudok használni.


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2017. december 1., péntek

A Betterware klubba történő regisztráció előnyei

Csatlakozz Betterware csapatához és vásárolj 23% (30%-os árrés) kedvezménnyel.


Spórolj saját vásárlásaidon, vagy kezdj kereső tevékenységbe (katalógus értékesítés vagy hálózati marketing)

A Betterware céghez történő regisztráció nem jár semmilyen kötelezettséggel

Nincs kötelező vásárlás

A regisztráció teljesen ingyenes



A jövedelmező Marketing terv korlátlan pénzkeresési lehetőségeket biztosít

a. Azonnali bevétel 23% (30% árrés)
b. Személyre szóló Kedvezmények 15%-ig
c. Csoportos Kedvezmények 15%-ig
d. Menedzseri és Igazgatói bónuszok 10%, 1%, 0,5% 0,25%
e. Egyszeri pénzügyi díj nettó 35.000 HUF-tól nettó 1.750.000 HUF összegig
f. Szakmai és társadalmi előlépési lehetőség

Ki lehet a Betterware Független Képviselője? 


  • Minden 18 évnél idősebb természetes személy 
  • Egyéni vállalkozó 
  • Jogi személy 
  • Üzleti tevékenységet folytató szervezeti egység jogi személyiség nélkül 

Már lehetőség van regisztrálni a Betterware klubba Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból és Romániából.


A Betterware cégről


Betterware egy brit cég, amely 80 éves értékesítési tapasztalattal rendelkezik. 2016-ban a cég megjelent a magyar piacon. A Betterware termékeket kizárólag közvetlen értékesítés formájában értékesítik, kiskereskedelmi üzlet nélkül.

Betterware egy modern vállalat, erős piaci pozícióval. A termékpaletta folyamatosan gazdagodik, és újdonságokkal bővül.

Betterware termékeit az európai, közép-amerikai, ausztráliai és ázsiai vásárlók számára szállítja.

A Betterware ajánlatai közé tartoznak az otthoni és konyhai eszközök, kiegészítők, prémium kategóriás takarítószerek, és a Blue Nature kozmetikumok, amelyeket nem teszteltek az állatokon, valamint a 100% Arabica kávék széles választéka.


A teljes termékskála megtekinthető a www.betterware.hu oldalon

vagy az aktuális Betterware katalógus itt: Katalógus




Ahhoz, hogy Betterware képviselő lehess, regisztrálni kell!

A https://sp.betterware.hu/sp/login linken keresztül tudsz bejelentkezni Betterware klub Képviselő Zónájába. 

Regisztráció után bármikor le tudsz adni rendelést, kapsz tagsági számot, így akár a hálózatépítést is el tudod kezdeni

Részletes útmutatást a regisztrációhoz itt találsz: Regisztráció


SZÁLLÍTÁS, POSTA

Csomagokat a GLS futárszolgálat szállítja házhoz. A csomagokat utánvétellel kézbesítik, a futárnak kell fizetni a csomag árát. A rendelés után kb 4-5 napon belül szállításra kerül a csomag, amit készpénzzel vagy bankkártyával is ki lehet fizetni.

Minden terméknek van egy pontértéke, de 1 pont 160 Ft (nettó). 

0-tól 99 pont - 1500 Ft postaköltség
100 pont - ingyenes szállítás

Megrendelésekor a termékeknél megjelenik a pontérték.

A pontokkal ellátott terméklista megtalálható a Képviselő Zónában a Hírek - Dokumentumok menüben.

Mintarendelés (az árak már tartalmazzák a kedvezményt)



PÉNZ KERESETI LEHETŐSÉG


Mivel Betterware csak 2016 óta van jelen Magyarországon, így még nagyon szabad a piac.

Választhatsz a katalógusból értékesítés vagy a hálózati marketing között. A legelőnyösebb, ha a két típust kombináljuk.

A kezdéshez nézd meg a Képviselők útmutatóját és a Marketing tervet.

Ezek, és további Betterware anyagok letölthetők a Hírek - Dokumentumok menüben


MENNYIT KERESHETSZ AZ ELADÁSSAL?

Csak mutasd be a Betterware és a Blue Nature termékeket tartalmazó katalógusokat az ismerőseidnek, valamint az ő ismerőseiknek.

Amikor az ismerőseid megrendelik nálad a kiválasztott termékeket, Te megveszed azokat olcsóbban a Betterware-nél és katalógus áron adod tovább - így jutsz hozzá az Azonnali Bevételedhez. 

Azonnali nyereség (árrés) 30%-os.

A vételár 30% -a = 23% kedvezmény a katalógus árból.


Példa:

Rendelsz egy Betterware terméket 3000 Ft-ért (áfával).
Ügyfél részére katalógus áron 3900 Ft.
Az azonnali bevételed 900 Ft


Megrendelés módja: Jelentkezz be a Képviselő zónába a sp.betterware.hu/sp/login oldalon. Választ a Megrendelések menüt, és cikkszám alapján írd be a termékeket.

A termékek elérhetőségét a Hírek - Dokumentumok - Termékinformációk katalógusból fájlban tekintheted meg.

Nyomtatott katalógust is lehet rendelni, illetve a további megrendelésekhez mindig 1 ingyenes katalógust küld a cég. Több katalógust is vásárolhatsz.


Legyél a Betterware független képviselő - Network Marketing


Regisztrálj új ügyfeleket a Betterware klubba, és kezd el építeni a saját üzleti hálózatod. A munka az otthon kényelmében, a számítógép elől végezhető. Elegendő, hogy új személyeket fogsz meghívni a Klubba és megtanítod nekik azt, amit Te csinálsz. Ezzel felépítheted a saját csapatodat.

Add meg a tagsági számodat (a Bevezető személy számot) az új munkatárs számára. 
  1. Megtakarítás már az első vásárlástól kezdve - Klubtagként a katalógusártól akár 23%-al olcsóbban is vásárolhatsz. 
  2. Azonnali Bevétel 30% (árrés) 
  3. Személyre szóló Kedvezmények 15%-ig 
  4. Csoportos Kedvezmények 15%-ig 
  5. Menedzseri és Igazgatói bónuszok 10%, 1%, 0,5% 0,25% 
  6. Egyszeri pénzügyi díj 35.000 HUF-tól 1.750.000 HUF-ig 
  7. Szakmai és társadalmi előrelépési lehetőség 
A pénzkeresésnek nincs felső határa - csak Te döntesz az üzleted fejlődésének tempójáról és az elért bevétel összegéről


A kapott bónuszok visszavásárolhatóak vagy kivehetőek!


Ahhoz, hogy a jutalékra (bónusz) jogosult legyél szükséges, hogy a havonta legalább 100 pontos rendelést adj le.

A kapott bónuszok minden hónap 1. napján elszámolásra kerülnek a számládon, a megfelelő összegyűjtött pontok és üzleti szintek szerint.

JUTALÉK (kedvezmény) Visszavásárlás

Minden megszerzett, összegyűjtött bónusz a klub tagság megszűnéséig korlátlan mennyiségben gyűlik, és ha nincsen felhasználva, megmarad a belső számládon!

A bónuszod 90%-ban felhasználhatóak visszavásárlásra az összegyűjtött pénzedből

Előnyei:
100 pont értékű rendelés leadásánál (ami kb. 21.000 Ft) felhasználod a bónuszodat - amit a megrendeléskor a megrendelni kívánt termékek bevitele után felajánl - csak 10%-ot, azaz 2100 Ft-ot fizetsz a megrendelt termékekért (kb 14-17 termék)!

A bónusz összeg mértékétől függően többször megismételhető!



Bónusz kivétele pénz formájában (vállalkozás):


A képviselő kérvényezi a kapcsolat@betterware.hu e-mail címre a vállalkozási szándékát!


Fontos: Regisztrációkor ne vállalkozóként regisztrálj mert még nincsen jövedelmed! Miért akarsz vállalkozni jövedelem nélkül?

Vállalkozás benyújtásához: számla számod, vállalkozási számod, tevékenységi

köröd (FEOR szám) szükséges!



Vállalkozásod elfogadása után rögzítik az adataidat a képviselői zónádban!

Ha vállalkozó kérelmed aktiválásra került már nem vásárolhatsz a fentiekben említett módon bónusz visszavásárlással!

Bónusz kifizetés vállalkozóknak:
Minden hónap 1. napján amikor az elszámolásod megtörtént, a cég felé számláznod kell a kapcsolat@betterware e-mail címre, a kiállított számlád elküldésével.

Kifizetés minden hónap: 15-16. napján

Számlázással kapcsolatos kérdésekkel fordulj könyvelődhöz!


A regisztráció ingyenes.

Abban az esetben, ha 12 hónapig inaktív a regisztráció, akkor a Betterware fiók törölésre kerül.


KÉPVISELŐK ÚTMUTATÓJA


A Képviselők útmutatója megtekinthető: Képviselők útmutatója


MARKETING TERV Betterware



A marketing terv letölthető PDF formátumban: Marketing terv



KÖNNYŰ START program - ajándék


A Betterware cég hivatalos honlapja: www.betterware.hu
Kapcsolat az ügyfélszolgálattal: kapcsolat@betterware.hu


Betterware katalógus: Katalógus

2017. november 30., csütörtök

Botanic! Normalizáló krém arcra és dekoltázsra

A Blue Nature kínálata rengeteg újdonsággal gazdagodott, köztük a Botanic! termékcsaláddal.

A termékcsalád tagjai közül először a Normalizáló krém arcra és dekoltázsra terméket ismerhetjük meg.



A krém zsíros és kevert bőr ápolására szolgál. Természetes, faggyúmirigy működést normalizáló hatóanyagokkal rendelkezik, melyek felszívják a faggyúfelesleget és megakadályozzák a bőr csillogását.


A hatóanyagoknak, valamint a könnyű állagnak köszönhetően a krém gyorsan felszívódik, friss, feszes, optimálisan hidratált és matt bőrfelületet eredményezve. Nagyszerű smink alá, növeli a tartósságát. 

  • Megakadályozza a bőr csillogását. 
  • Javítja a bőr lipidrétegét. 
  • Normalizálja a faggyúmirigyek működését 
  • Regeneráló, frissítő és hidratáló hatású 
  • Megakadályozza a bőr korai öregedését. 
  • Növeli a smink tartósságát 
  • Parabének nélkül 

Az alábbi esetekben használd: 

  • izzadó arc 
  • bőrelváltozások, mint pl. foltok, mitesszerek, pattanások 
  • amikor a smink „lefolyik” az arcodról 
  • ha a bőröd zsíros vagy kevert 

Zöld tea kivonat antioxidáns, megelőzi a bőr korai öregedését, regeneráló és frissítő hatású. A zöld tea gyulladáscsökkentő hatású, segítséget nyújt a pattanások és a bőrkiütés gyógyításában. 

A B3-vitamin szabályozza a hidratációt és kiegyenlíti a bőrhibákat, továbbá javítja a bőr lipidrétegét és színét.


A hatóanyagoknak, valamint a könnyű állagnak köszönhetően a krém gyorsan felszívódik, friss, feszes, optimálisan hidratált és matt bőrfelületet eredményezve. Nagyszerű smink alá, növeli a tartósságát. Minden nap reggel és este használandó arcra, nyakra és dekoltázsra.

Zsíros és kevert bőr ápolására.

Helyezzen kis mennyiséget a megtisztított arcbőrre, nyakra és dekoltázsra. Gyengéden masszírozza be a felszívódásig.

Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2017. november 23., csütörtök

Botanic! Ránctalanító szemkrém

A Blue Nature kínálata rengeteg újdonsággal gazdagodott, köztük a Botanic! termékcsaláddal.

A termékcsalád tagjai közül most a Ránctalanító szemkrémet ismerhetjük meg.


30 életév feletti arcbőrhöz szánt széria, minden típusú bőrhöz, többek között érzékeny, fáradt, hidratálást igénylő bőrhöz. 
  • késlelteti a szem körül található bőr öregedését, 
  • megakadályozza a ráncképződést, 
  • növeli a bőr rugalmasságát, 
  • simító és feszesítő hatású. 
  • reggel és este használandó. 
Homoktövis kivonat - erős gyógy- és ápoló hatással rendelkezik. Ásványi anyagok, vitaminok (A, C, E, K), a bőr öregedését késleltető biológiailag aktív hatóanyagok, flavonoidok, karotinoidok, ásványi sók és zsírsavak gazdag forrása. Az egyetlen növényi olaj, mely a bőrlipidek természetes összetevőjét képező Omega-7 sav magas koncentrációjával rendelkezik.

Hidratál, táplál és regenerál. Nagyszerű normál, száraz, sérült és érett bőr ápolásához. 
  • Kisimítja a finom ráncokat 
  • Javítja a bőr rugalmasságát 
  • Simító és feszesítő hatású 
  • Hatékonyan késlelteti az öregedési folyamatokat 
Zöld tea kivonat - erős antioxidáns és hajszálér erősítő hatású polifenolok gazdag forrása. Gyulladáscsökkentő, ránctalanító és antiszeptikus hatású, valamint megakadályozza pattanások kialakulását. Nagyszerűen ápolja, hidratálja és élénkíti az érzékeny, száraz és normál bőrt.


Vörös szőlőmag olaj – nagy mennyiségben tartalmaz biológiailag aktív flavonoidokat, valamint A, E, K és D-vitaminokat, melyek erős regeneráló, tápláló és hidratáló hatással bírnak. Késlelteti a bőr öregedését, növeli a rugalmasságot és eltünteti az apró ráncokat.

Shea vaj - a tápláló összetevőknek, többek között zsírsavaknak köszönhetően azonnal hidratálja a bőrt. A, E és F-vitaminokban gazdag, javítja a bőr szarurétegének rugalmasságát. Regenerálja és élénkíti a bőrt, melyen egy lipid védőréteget képez.


Minden típusú bőrhöz, többek között érzékeny, fáradt, hidratálást igénylő bőrhöz.

A krémet a szem köré helyezze fel, majd hagyja felszívódni. A felesleget nedves vattával szedje le. Használja nappal és este.



Komplex módon óvja arcbőrét az alábbiak használatával:

Botanic! Hidratáló nappali krém! (500026)
valamint Botanic! Hidratáló éjszakai krém! (500027)

Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2017. november 16., csütörtök

Botanic! Hidratáló éjszakai arckrém

A Blue Nature kínálata rengeteg újdonsággal gazdagodott, köztük a Botanic! termékcsaláddal.

A termékcsalád tagjai közül most a Hidratáló éjszakai arckrémet ismerhetjük meg.





30 életév feletti arcbőrhöz szánt széria Minden típusú bőrhöz, többek között érzékeny, fáradt, hidratálást igénylő bőrhöz.
  • nagyszerűen regenerál, 
  • regenerálja az arcbőrt az éjszakai pihenés közben, 
  • optimálisan hidratálja és egyben táplálja a bőrt, 
  • megakadályozza a ráncképződést, 
  • simít, feszesít és növeli a bőr rugalmasságát. 

Homoktövis kivonat - erős gyógy- és ápoló hatással rendelkezik. Ásványi anyagok, vitaminok (A, C, E, K), a bőr öregedését késleltető biológiailag aktív hatóanyagok, flavonoidok, karotinoidok, ásványi sók és zsírsavak gazdag forrása. Az egyetlen növényi olaj, mely a bőrlipidek természetes összetevőjét képező Omega-7 sav magas koncentrációjával rendelkezik.

Hidratál, táplál és regenerál. Nagyszerű normál, száraz, sérült és érett bőr ápolásához. 
Kisimítja a finom ráncokat 
Javítja a bőr rugalmasságát 
Simító és feszesítő hatású 
Hatékonyan késlelteti az öregedési folyamatokat 

Búzavirág kivonat - antioxidánsokban, fenolsavakban és flavonoidokban gazdag. Puhító, gyulladáscsökkentő, antiszeptikus, hidratáló és simító hatású. Dekongesztáns tulajdonságú, erősíti a hajszálereket. Nagyszerűen ápolja az érzékeny, hajszáleres, irritált és fáradt bőrt.


Vörös szőlőmag olaj – nagy mennyiségben tartalmaz biológiailag aktív flavonoidokat, valamint A, E, K és D-vitaminokat, melyek erős regeneráló, tápláló és hidratáló hatással bírnak. Késlelteti a bőr öregedését, növeli a rugalmasságot és eltünteti az apró ráncokat.


Shea vaj - a tápláló összetevőknek, többek között zsírsavaknak köszönhetően azonnal hidratálja a bőrt. A, E és F-vitaminokban gazdag, javítja a bőr szarurétegének rugalmasságát. Regenerálja és élénkíti a bőrt, melyen egy lipid védőréteget képez.

Szójaolaj - szabályozza a faggyútermelést, enyhíti a gyulladást. Zsírsavakban, E-vitaminban és lecitinben gazdag. Az E-vitamin garantálja a bőr számára a fiatal és egészséges kinézetet, a lecitin pedig támogatja a bőr lipid védőrétegét, ezzel megfelelő hidratációt biztosítva.


Minden típusú bőrhöz, többek között érzékeny, fáradt, hidratálást igénylő bőrhöz.

Helyezzen fel kis mennyiségű krémet a megtisztított arcbőrre és gyengéden masszírozza a felszívódásig. Mindennapos ápoláshoz.

Komplex módon óvja arcbőrét az alábbiak használatával:

Botanic! Hidratáló nappali krém! (500026)
valamint Botanic! Ránctalanító szemkrém! (500025)

Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2017. november 9., csütörtök

Botanic! Hidratáló nappali krém

A Blue Nature kínálata rengeteg újdonsággal gazdagodott, köztük a Botanic! termékcsaláddal.

A termékcsalád tagjai közül először a Hidratáló nappali arckrémet ismerhetjük meg.




30 életév feletti arcbőrhöz szánt széria. Minden típusú bőrhöz, többek között érzékeny, fáradt, hidratálást igénylő bőrhöz. 
  • optimálisan hidratálja és ápolja a bőrt, 
  • megakadályozza a bőr korai öregedését, 
  • ránctalanító hatású, 
  • simító és rugalmasító hatású, 
  • enyhíti az irritációt, nyugtatja a bőrt, 
  • javítja a feszességet, 
  • gyengéd állagú. 
Homoktövis kivonat - erős gyógy- és ápoló hatással rendelkezik. Ásványi anyagok, vitaminok (A, C, E, K), a bőr öregedését késleltető biológiailag aktív hatóanyagok, flavonoidok, karotinoidok, ásványi sók és zsírsavak gazdag forrása. 
Az egyetlen növényi olaj, mely a bőrlipidek természetes összetevőjét képező Omega-7 sav magas koncentrációjával rendelkezik.
  • Hidratál, táplál és regenerál. 
  • Nagyszerű normál, száraz, sérült és érett bőr ápolásához. 
  • Kisimítja a finom ráncokat 
  • Javítja a bőr rugalmasságát 
  • Simító és feszesítő hatású 
  • Hatékonyan késlelteti az öregedési folyamatokat 
Búzavirág kivonat - antioxidánsokban, fenolsavakban és flavonoidokban gazdag. Puhító, gyulladáscsökkentő, antiszeptikus, hidratáló és simító hatású. Dekongesztáns tulajdonságú, erősíti a hajszálereket. Nagyszerűen ápolja az érzékeny, hajszáleres, irritált és fáradt bőrt.

Szójaolaj - szabályozza a faggyútermelést, enyhíti a gyulladást. Zsírsavakban, E-vitaminban és lecitinben gazdag. Az E-vitamin garantálja a bőr számára a fiatal és egészséges kinézetet, a lecitin pedig támogatja a bőr lipid védőrétegét, ezzel megfelelő hidratációt biztosítva.


Minden típusú bőrhöz, többek között érzékeny, fáradt, hidratálást igénylő bőrhöz.

Helyezzen fel kis mennyiségű krémet a megtisztított arcbőrre és gyengéden masszírozza a felszívódásig. Mindennapos ápoláshoz.

Komplex módon óvja arcbőrét az alábbiak használatával:
Botanic hidratáló éjszakai krém! (500027)
valamint Botanic ránctalanító szemkrém! (500025)


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2017. november 2., csütörtök

Blue Nature - Botanic! termékcsalád

A Blue Nature kínálata 2017 októberében egy új termékcsaláddal bővült. 


A BOTANIC! - A természetes növényi összetevők értékes tulajdonságait kihasználó bőrápoló termékcsalád azért jött létre, hogy minél tovább megtartsa a bőr fiatalságát, hogy hatékonyan támogassa.

A termékcsaládban alkalmazott hatóanyagok: 

  • simítják a bőrt, 
  • megfékezik az öregedési folyamatot, 
  • védelmet nyújtanak 
  • a szabadgyökök ellen, 
  • hidratáló és lifting-hatású krém, 
  • a bőrt frissé, fiatallá és egészségessé varászolja. 
  • az állapotát, valamint, hogy védje azt a környezeti szennyeződésektől.


Homoktövis kivonat – erős gyógy- és ápoló  hatással rendelkezik. Ásványi anyagok (A, C, E, K), a bőr öregedését késleltető biológiailag aktív hatóanyagok, flavonoidok, karotinoidok, ásványi sók és zsírsavak gazdag forrása. Az egyetlen növényi olaj, mely a bőrlipidek természetes összetevőjét képező Omega-7 sav magas koncentrációjával rendelkezik.



Hidratál, táplál és regenerál. Nagyszerű normál, száraz, sérült és érett bőr ápolásához.
  • Kisimítja a finom ráncokat
  • Javítja a bőr rugalmasságát
  • Simító és feszesítő hatású
  • Hatékonyan késlelteti az öregedési folyamatokat


Búzavirág kivonat – antioxidánsokban, fenolsavakban és flavonoidokban gazdag. Puhító, gyulladáscsökkentő, antiszeptikus, hidratáló és simító hatású. Dekongesztáns tulajdonságú, erősíti a hajszálereket. Nagyszerűen ápolja az érzékeny, hajszáleres, irritált és fáradt bőrt.


Zöld tea kivonat – erős antioxidáns és hajszálér erősítő hatású polifenolok gazdag forrása. Gyulladáscsökkentő, ránctalanító és antiszeptikus hatású, valamint megakadályozza pattanások kialakulását. Nagyszerűen ápolja, hidratálja és élénkíti az érzékeny, száraz és normál bőrt.

Vörös szőlőmag olaj – nagy mennyiségben tartalmaz biológiailag aktív flavonoidokat, valamint A, E, K és D-vitaminokat, melyek erősen regeneráló, ápoló és hidratáló hatással bírnak. Késlelteti a bőr öregedését, növeli a rugalmasságot és eltünteti az apró ráncokat.

Shea vaj – a tápláló összetevőknek, többek között zsírsavaknak köszönhetően azonnal hidratálja a bőrt. A, E és F-vitaminokban gazdag, javítja a bőr szarurétegének rugalmasságát. Regenerálja és élénkíti a bőrt, melyen egy lipid védőréteget képez.


Szójaolaj – szabályozza a faggyútermelést, enyhíti a gyulladást. Zsírsavakban, E-vitaminban és lecitinben gazdag. Az E-vitamin garantálja a bőr számára a fiatal és egészséges kinézetet, a lecitin pedig támogatja a bőr lipid védőrétegét, ezzel megfelelő hidratációt biztosítva.

A termékcsaládnak jelenleg négy tagja van: A Hidratáló nappali arckrém, a Hidratáló éjszakai arckrém, a Ránctalanító szemkrém, és a Normalizáló krém arcra és dekoltázsra.


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezeket a termékeket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2017. október 23., hétfő

Blue Nature - Perfect Skin fekete arctisztító pakolás

A Blue Nature termékek folyamatosan bővülnek, és minden alkalommal különleges és minőségi újdonságokat ismerhetünk meg. 

A legújabb ilyen újdonság a Perfect Skin termékcsalád első tagja, a Perfect Skin fekete arctisztító pakolás.



A bőr tisztítása és regenerálása szempontjából nélkülözhetetlen termék, erős antioxidáns és öregedést megelőző hatású. A bőr már az első használat után visszanyeri vitalitását és ragyogását.


Fekete arctisztító pakolás aktív hatóanyagokkal, többek között szénnel, ezüsttel és rézkolloiddal, mely intenzív javítókúrát képez a bőr számára – ezzel egyidőben tisztítja és regenerálja a bőrt, valamint értékes vitaminokkal, aminosavakkal és ásványi anyagokkal látja el.


A nagyon gazdag, hatékony összetevőknek köszönhetően a pakolás mélyrehatóan tisztítja a bőrt, megsemmisíti a méreganyagokat és más szennyeződéseket, valamint táplál, elősegíti a kollagén termelést, serkenti a sejtmegújulást és ennek következtében késlelteti a bőr öregedését. 


• Mélyrehatóan tisztít és eltünteti a méreganyagokat
• Feloldja a bőr pórusait, eltávolítja a mitesszereket.
• Megakadályozza a bőr korai öregedését.
• Javítja a feszességét és rugalmasságát
• Természetes vitalitást biztosít a bőr számára
• Minden típusú bőrhöz.
• Nem tartalmaz tartósítószereket.


Hatóanyagok:
  • Aktív szén - hatékonyan felszívja a méreganyagokat, feloldja és szűkíti a bőr pórusait. Csökkenti a faggyútermelést, mattosítja a bőrt. Javítja a bőr színét, helyreállítja a puhaságát és feszességét.
  • Kolloid ezüst - támogatja a bőr regenerációs folyamatait, antibakteriális és antitoxikus hatású.
  • Kolloid réz - fertőtlenítő hatású, javítja a bőr feszességét, elősegíti a kollagéntermelést és a sejtmegújulást.
  • Bentonit-agyag – a nagyon hatékony gyógyhatású és tisztító agyag eltávolítja a szennyeződéseket és méreganyagokat, valamint javítja a vitaminok és ásványi anyagok felszívhatóságát
  • Körömvirág kivonat - karotinoidok és a flavonoidok gazdag forrása. Összehúzó és tisztító hatású, továbbá előnyösen hat a megrongált és durva bőr megújulására is.
  • Spirulina - több értékes aminosav, ásványi anyag, A, E, K és B-vitamin forrása. Antioxidáns, enyhítő és antiallergén hatású. Előnyösen hat a zsírosodó és pattanásos bőrre, szabályozza a faggyúmirigyek működését, javítja a vérkeringést az apró véredényekben, rugalmassá és feszessé teszi a bőrt.
  • Gránátalma kivonat - csökkenti a bőrhibákat, valamint hidratál és táplál. Nagyon hatékony antioxidánsok közé tartozik, serkenti a fibroblasztok működését, melyek a kollagén és elasztin termeléséért felelősek. Eltünteti a kisebb ráncokat és közrejátszik a szaruréteg erősítésében is.
  • Rozmaring - baktériumölő, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatású, nagyszerűen ápolja a zsíros, pattanásos és érett bőrt az antioxidáns és ránctalanító hatásnak köszönhetően.
  • Nagylevelű csodamogyoró – összehúzó, gyulladáscsökkentő, tápláló és antibakteriális hatású
  • Ramnóz – javítja a bőrszerkezet regenerálóképességét, serkenti a fibroblasztok működését és mélyrehatóan hidratálja a bőrt
  • Kurkuma kivonat – antiszeptikus és gyulladáscsökkentő hatású, regenerál, megelőzi a túlzott faggyútermelést
  • Zöld tea kivonat antioxidáns, megelőzi a bőr korai öregedését, regeneráló és frissítő hatású, elősegíti a pattanások és bőrkiütések gyógyulását.
  • Cucumis Sativus Fruit Extract – Cucumber – Uborka kivonat – simító, enyhítő, puhító és hidratáló hatást mutat. Antioxidánsokban, C és K-vitaminokban gazdag, nagyszerűen óvja és táplálja a bőrt.

Alkalmazás:
  1. Szórjon 2 teáskanálnyi pakolást egy edénybe
  2. Mérjen ki 3-4 teáskanálnyi csapvizet, ásványvizet, vagy micelláris folyadékot és öntse a kimért mennyiségű pakolást tartalmazó edénybe.
  3. Alaposan keverje össze az edény tartalmát és várjon 2 percet, hogy a pakolás felszívja a vizet.
  4. Alaposan mossa meg az arcát, a pakolást körkörös mozdulatokkal vigye fel, gyengéden masszírozza a bőrt, kerülje a szemet és a szájat, hagyja fent kb. 15 percig.
  5. Permetezze az arcát vízzel, hogy a pakolás ne száradjon meg. A maszk megszáradása bőrirritációt okozhat. 
  6. Öblítse le a pakolást 15 perc után meleg, de nem forró vízzel. 
  7. A bőr megfelelő pH értékének helyreállításához micelláris folyadékkal mossa meg az arcát.

50 grammos kiszerelésben, 5 alkalomra elegendő


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2017. október 16., hétfő

Blue Nature - Family Care termékcsalád

A Blue Nature kínálata egy, az eddigiektől eltérő termékcsaláddal bővült. A Family Care termékek igazi különlegessége, hogy az egész család számára készül, így extra nagy kiszerelésben elérhetőek. 


A termékcsalád jelenleg két tagból áll, egy tusfürdőből, és egy samponból!

Family Care Tusfürdő az egész család számára

Áfonya illatú családi tusfürdő természetes aloe kivonattal.

A könnyed mosó összetevők használatának, a glicerinnek és a semleges pH értéknek köszönhetően tisztítja és hidratálja a bőrt, mely megtartja természetes egyensúlyát. 

Aloe kivonat - Hidratál és regenerál.

Erős antioxidáns és baktériumölő hatású, segít a bőrelváltozások gyógyításában.


Family Care Sampon az egész család számára


Revitalizáló sampon természetes olíva kivonattal és D-pantenollal.

Bőr számára semleges pH értékű.

Olíva kivonat - hidratálja és hatékonyan ápolja a hajat, elősegíti a sérült hajszerkezet gyógyulását, helyreállítja a puhaságot és simaságot.

D-panthenol - simítja és vastagítja a hajszálakat, erősíti és védi a sérülésektől.


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!