2018. december 29., szombat

Termékpromóciós képek

Az egész szórakozásként indult. De mára kinőtte magát.

Az előzmények:
Külföldi, facebook oldalon láttam először Betterware termékekről készült promóciós képeket. De mivel idegen nyelven volt rajtuk a szöveg, nem tudtam használni.
Próbáltam ugyan Paint programmal átírni a szöveget, de eléggé amatőr módon sikerült, így nem erőltettem.

Később én is készítettem facebook oldalt,  ahol igyekeztem bemutatni a termékeket. Kezdetben csak a „bolt” funkciót használtam, de így minden hónapban, minden terméknek át kellett írni az árat. Ez viszont, a gyerekek mellett nagyon időigényes volt.

De elkezdtem böngészni a magyar facebook oldalakat, nyilvános csoportokat, és találtam egyet, ahol nagyon szép, minőségi képek voltak. Igaz, kérdés nélkül, de feltettem párat az oldalamra. De a készítőjük megkért, hogy ne használjam, így hanyagoltam.
Viszont mások is elkezdték használni, szerkesztettek rajta, elég amatőr módon letakarták a vízjelet.


Felvetődött a Betterware Hungary Független Képviselők csoportjában, hogy más is készít hasonló képeket. De aki felajánlotta ezt, csak néhányat csinált meg, majd abba is maradt. Ekkor szembesültem azzal, hogy igény lenne ilyen promóciós képekre. Itt kaptam az ötletet, hogy PowerPoint programban is lehet ilyen képeket készíteni.
A korábban említett, minőségi képek készítője viszont felajánlotta, hogy szabadon használhatják a képviselők az általa készített képeket. De ez is csak rövid ideig működött, mert a főállása mellett nem maradt idő ezekre a képekre.

Láttam próbálkozásokat, mások is megpróbáltak ilyen képeket készíteni, több-kevesebb sikerrel.


Szintén külföldi facebook oldalon találtam pár árösszehasonlító képet. 2016 decemberében el is készítettem, kizárólag saját részre az első ilyen összehasonlító képeket, még Paint programmal. Ezeket a képeket megosztottam az idővonalamon.
Ez akkor pár olyan Betterware képviselőnek is megtetszett, akik az ismerőseim, így elkérték tőlem a képeket, és elkezdték használni.




Minden katalógus váltáskor készítettem ilyen összehasonlító képet. Ezeken a képeken az épp aktuális katalógus és a következő katalógusban lévő termékek árai voltak összehasonlítva. 
Ezt addig csináltam, amíg három havonta volt katalógus, vagyis 2017 decemberében készült el az utolsó ilyen összehasonlítás.


De visszatérve a promóciós képekhez. 2017 márciusában már nekem is voltak termék promóciós próbálkozásaim. Olyan képeket készítettem a PowerPoint programmal, amin több termék is szerepelt, egy téma köré építve, pl ablakpucolás.


Április elején már készítettem egy-két, kiemelkedő akciónak képet. Ezeket egy facebook chatbe tettem be először, inkább csak véleményezésre, de többen is kérdezték, hogy megoszthatják-e a munkatársakkal. Így apránként elkezdetek terjedni a képek.

Először 2017 áprilisában lettek közzétéve az általam készített promóciós képek. Akkor még ár nélkül, és apránként, ahogy 1-2 új elkészült, töltöttem fel a Google Drive-ban létrehozott mappába.


2017-ben még könnyű volt, főleg saját részre beárazni a képeket, hiszen három havonta volt katalógus, bőven volt idő egy-egy ciklusra. Júniusban még nem is tartottam fontosnak, hogy megtartom az eredeti képeket, diákat a PowerPoint-ban. Akkor még elkészítettem a képeket ár nélkül, elmentettem és töröltem az eredeti diákat a fájlból.

Viszont, ahogy elkezdődött az igény az árazott képekre, feltűnt, hogy ez a megoldás nem jó, és ráadásul a képek újra árazása, esetleges módosítása bonyolultabb. Ezért újra kellett gondolnom a képek elkészítésének folyamatát... Erről egy kicsit később.

2018 márciusában jött el az a pillanat, hogy elkezdtem vízjelezni a képeket. Ennek az volt az oka, hogy az általam készített képeket elkezdték maguknak átárazni. De nem is ez volt a gond, hanem, hogy annyira szembetűnő volt, hogy át lett színezve, és úgy átírva az ára.

Mivel a Drive-ból is le lehet tölteni a képeket, és ez is ront a minőségen, és az újabb szerkesztés és elmentés is csökkent a felbontáson, így egyre rosszabb, "kockásabb" lesz a kép. Összességében romlik az eredeti kép felbontása és minősége.

Igazából az nem érdekel, h
ogy más is készít ilyen képeket, mindenkinek más tetszik. Nem kell az enyémet használni.
Persze, van önkritikám, tudom, hogy az enyémnél is lehet kategóriákkal jobbat csinálni. De eléggé sértette az önérzetem az ilyen jellegű, amatőr átszerkesztés.


A folyamat:
Folyamatosan alakítottam ki a módszert, ahogy a képeket kezelem, ahogy a képeket szerkesztem, ahogy minden periódusra új áron látom el őket.

2017 júliusától kezdve minden elkészített kép megvan a gépemen, az adott hónapra érvényes árral külön-külön mappában. 



Mára már kialakult egy viszonylag jól működő rendszer, ami szerint minden hónapban dolgozom a képekkel. Igaz, még most se tökéletes, és biztos lehet hatékonyabban is, csak még nem sikerült rájönnöm, hogyan.

Minden hónapban, amikor a webirodában elérhetővé válik a következő havi katalógus, és az adott havi ponttáblázat, rögtön azok letöltésével kezdem.

Van egy Excel táblám, amiben az összes termék ára benne van. A letöltött pdf formátumú ponttáblázatot Word programhoz társítom, így ki tudom belőle másolni az árakat, és beillesztem az Excel táblámba. Kell egy kis igazítás, formázás, sorok törlése, eltolása, ahhoz, hogy átlátható, használható legyen.



A következő lépés a katalógus sokszori átlapozása. Ehhez a részhez jobban szeretem a nyomtatott katalógust használni, mert könnyebben lapozható, és könnyebben tudok bele jegyzetelni.

Minden terméket, név alapján kikeresek a táblázatból, és megnézem, hogy melyik hónapban volt ugyanazon az áron, mint amilyenen a következőben lesz. Ez az infót beírom a katalógusba, a termék mellé. Amikor végigértem az összes terméken, akkor készítek egy mappát a következő hónap nevével (pl. Január), amiben almappák vannak (Árral, Ár nélkül, Új ár kell).
Újra átlapozom a katalógust, és hónapról hónapra haladok, és másolom a megfelelő árú képeket az "Árral" nevű mappába. 
Majd az "Összes ár nélküli promóció" mappából átmásolom azokat, amelyeket új árral kell ellátni.

Ha kiválogattam a képeket, akkor jön az újra árazás. Több PowerPoint fájlom van, aminek az az oka, hogy így gyorsabban betölti a képeket a program, és könnyebb keresni, és így kicsit jobban át is látom.
Először a Blue Nature termékekkel szoktam kezdeni, mert abból csak 15-20 darab van, majd a szélesebb diákkal, mert abból csak néhány darab szokott lenni. Ezt követően a kategóriákba sorolt képekkel. Ezeket mind át lehet szerkeszteni. Így ha a fordítás miatt változik a név, vagy csak kicsit át akarom rendezni a képen szereplő adatokat, akkor erre van lehetőségem.
A végre maradnak azok a képek, amik régebbről vannak meg, és csak az ár nélküli képeket őriztem meg. Ezeket a képeket betöltöttem a PowerPoint programba, és tettem rá árat. Ezek nem szerkeszthetők, csak az árat tudom módosítani.

Az árak mindegyik képen egy alakzatba vannak beírva, ezt átírom, diavetítéssel kinagyítom a képet, PrintScreen segítségével rögzítem, majd Paint programba illesztem be, ha kell, körbevágom, és elmentem.


Miután ez kész, előkészülök a következő hónap újdonságaira. A pdf formátumú katalógusból minden új termék adatait bemásolom az erre fenntartott PowerPoint diáira. A szöveget szerkesztem, igazítom, a katalógusból kimásolom az árat az alakzatra, és formázom. Ha van valami jó háttér a termék mögött, akkor azokat is elmentem.

Ekkor készítem el a saját oldalamra a következő katalógushoz a bemutató képet is.



Ez a munka a hónap második felében tart. A hónap elején az adott havi katalógussal foglalkozom.

Az oldalról letöltöm az újdonságok képeit, majd ezeket beillesztem az előző hónapban előkészített diákra. A termékek képeiről leszedem a fehér hátteret, kicsit igazítom. Ha a termékhez illik valami háttér, akkor vagy a korábban elmentettet használom, vagy a netről töltök le egy nekem tetszőt, majd azokat is igazítom kicsit, eltolom, művészi effektussal homályosítom.

Ha kész, akkor a korábban leírt módon elmentem.

Mindez kb. egy-egy hét alatt megcsinálható lenne, de nálam ez mégse olyan egyszerű. Igazából itt érünk el ahhoz, amiért ezt a bejegyzést mindenképpen meg akartam írni. Hiánypótlásnak szánom.


Sajnos sokszor érzem azt a hónap végéhez közeledve, hogy sürgetnek, többször találkozom olyan bejegyzésekkel, amiben a képekről érdeklődnek. Sajnos sokan dolgoznak előre, így nekik igényük lenne a hamar közzétett promóciós képekre.
De folyamatos nyomást érzek a hó elején is, amikor az újdonságok képeit készítem. Szinte egyik napról a másikra várják, hogy kész legyen.
Persze, megtehetném azt, hogy a pdf formátumú katalógusból kiveszem a termékek képét, és hamarabb elkészítem a promókat. De akkor a termék képének felbontása kisebb, pixelesebb lesz.

Havi szinten 120-150 képet kell átáraznom, és előfordul, hogy hibázok. Rossz árat írok be, rossz mappából másolok. A képviselők viszont sokszor teljesen ezekre a képekre támaszkodnak, és a téves árral ajánlják a terméket.
Úgy gondolom, ennek is csapatmunkának kell lennie, vagyis 
mielőtt kitesznek a csoportjukba/oldalukra a képviselők egy képet, ellenőrizzék le az árat a katalógusban. Ha pedig hiba van, jelezzék, és kijavítom.


  Annak aki nem ismer 3 gyerekem van, a poszt megírásakor a legnagyobb 4 éves, a legkisebb 4 hónapos. A nagy oviba jár, a középső féltékeny, és épp a legönzőbb időszakát éli, a pici pedig még teljesen rám van utalva.
Mellettük nehéz megtalálni azokat az üresjáratokat, amikor dolgozhatok a képeken. Amikor a pici alszik, igyekszem a fiúkkal foglalkozni, mert igénylik a társaságomat, mostanában sokkal jobban, gyakrabban.
A képeket egyedül készítem, nincs segítségem. A férjem annyival tud segíteni, hogy a gyerekekkel van munka után, és addig is haladok.

Ezért a munkáért nem kapok, és soha nem is kértem fizetséget, kedvtelésből, és jószándékból csinálom. Örömmel tölt el, amikor látom másoknál, hogy az én képeimet használják. Szeretem csinálni, de néha stresszessé válik, amikor szinte kapkodva kell teljesítenem, főleg amikor a hónapban kevesebb időm jutott a képekre, és a hónap végéhez közeledve mindent háttérbe kell szorítanom, hogy kész legyek.

Számomra a család az első, és az, hogy a gyerekeim a lehető legtöbbet kapják belőlem, hogy velük eleget tudjak foglalkozni. 

Remélem megtalálom azt az egyensúlyi állapotot, amikor a képeket is tudom, ha apránként is, de jókedvűen csinálni, a gyerekeimmel is tudok minőségi időt tölteni, és mindeközben a hálózatot is sikeresen bővítem. 

Hisz ez kell ahhoz, hogy továbbra is szívesen készítsem ezeket a termék promóciós képeket.

2018. december 21., péntek

Blue Nature - Romantic Moments tusfürdő

A 2018 decemberi katalógus nagyon sok újdonságot tartalmazott, de az igazi különlegességek a BlueNature termékek között voltak.

Az egyik ilyen egy új tusfürdő volt, a Romantic Moments tusfürdő.




Éld át a romantikus fürdő varázsát, pihenj és lazíts!


Tusfürdő a szegfűszeg és a narancs egyedülálló illatával, tökéletes minden bőrtípusra, érzékeny és száraz bőrre egyaránt. 


Gyengéden tisztít, a bőrt simává táplálttá és puhává teszi.

A kellő mennyiségű tusfürdőt vigye fel a nedves bőrre majd meleg vízzel öblítse le.

Mindennapi használatra.

Űrtartalom 250 ml

Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni a terméket!?Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2018. december 14., péntek

Blue Dream - Irish ízű őrölt kávé

Ahogy azt már megszokhattuk, a Blue Nature termékek száma folyamatosan nő. A 2018 decemberi katalógus is tartogatott új és különleges dolgokat.


Az egyik ilyen volt a Blue Dream Irish ízű őrölt kávé.

Kiegyensúlyozott és teljes ízét hagyományos dobos kemencében történő közepes pörkölésnek köszönheti, ami legjobb minőségű kávészemeket garantál.

A kiegyensúlyozott, teljes ízt a közepes idejű pörkölésnek és a tradicionális kávépörkölőnek köszönheti, mely garantálja a pörkölt kávészem legjobb minőséget. 

Optimális minden kávéfőzési módszerhez: török kávé, presszókávé, kotyogós kávé stb. 


Az Arabica Brazil Santos nemes ízét rum és tojáslikőr aromák keverékével gazdagítottuk. Ez egy tökéletes kombináció!

Az ír kávé kiegyensúlyozott, telt ízű, mentes a savanyúságtól és a keserűségtől a finom ízű kávéért.

Őrölt kávé összetevői: 100% Arabika Brazylia Santos.

Aromakeverék: tojáslikőr, rum


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni a terméket!?Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2018. december 7., péntek

Blue Garden - Winter Time Gyümölcstea

A Betterware és a Blue Nature termékek kínálata minden hónapban bővül, és megújul. A legtöbb újdonság felkelti a képviselők figyelmét, be akarnak szerezni belőle, ki akarják próbálni. Főleg, ha a termék kedvező áron kapható.



Így történt ez novemberben az „Almás pite” gyümölcsteával is. A tea bemutatásra került az októberi konferencián, ráadásul akciós áron volt elérhető - amit a képviselők min 23% kedvezménnyel rendelhettek meg. Nem csoda, hogy a készlet hamar kimerült, a tea elfogyott.

De a cég alternatív megoldást kínált, egy új teát, a Winter Time gyümölcstea formájában.
Egy tökéletes tea baráti találkozókhoz és remek kellék a hosszú téli estékhez. Ezzel egy igazi meleg, ünnepi és aromás légkör keletkezik. 

Ez egy különleges ajándék a szeretteknek.

Összetevők: alma, hibiszkusz, vadrózsa, narancshéj, fahéj, aroma.



Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni a terméket!?Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2018. november 17., szombat

Honlapok, csoportok, linkek

Itt szeretném összeszedni az összes olyan internetes oldalt, linket, facebook csoportot, amelyek hasznosak lehetnek a Betterware megismerése és a hatékony munka során.

Az elsődleges oldal a Betterware weboldala, ami a www.betterware.hu linken keresztül érhető el. Itt megtalálható az összes termék, az aktualitások, a cégről információk, a céggel történő kapcsolattartási lehetőségek, és a webirodára mutató link is.


A regisztrált képviselők számára a webirodába történő bejelentkezés legegyszerűbben a https://sp.betterware.hu/sp/login oldalon keresztül lehetséges.
De ezen az oldalon lehet regisztrációt is indítani.

A webirodában a képviselők leadhatnak rendelést, elolvashatják a legfontosabb híreket, tájékozódhatnak a legfontosabb információkról, és megnézhetik a struktúrájukat is.



A munka nagyrésze, és a kapcsolattartás is legtöbbször a közösségi hálón keresztül zajlik. Így evidens, hogy itt is nagyon sok olyan csoport és oldal van, ami segíti a munkát.

A Betterware Hungary Független képviselők csoportja talán a legfontosabb. Itt minden aktuális információ, kihívás egybe van gyűjtve.
https://www.facebook.com/groups/Betterwareinformacio/

Ebbe a csoportba csak akkor lehet bekerülni, ha a jelentkezéskor felugró kérdésekre választ adunk. 

Mi a tagsági számod:
Szponzorod neve:
Felső vezetőd neve:


Azok számára, akik elsősorban a termékajánlással foglalkoznak, illetve, akik szeretnének valós tapasztalatokat látni, van egy megfelelő csoport

Betterware termék tapasztalatok
https://www.facebook.com/groups/201836296911453/



A csapatomba regisztrált munkatársaim részére létrehoztam egy csoportot, ahova megosztom a hasznos információkat, aktuális katalógus linkeket

Betterware - Anett csoport
https://www.facebook.com/groups/977964555682565/


Aki komolyan gondolja a munkát, annak sokat kell tanulnia a cégről, a szakmáról. Ehhez a legnagyobb segítség a Start Up csoport. 
https://www.facebook.com/groups/191548468029871/

A Leckék segítségével könnyen, és egyszerűen meg lehet tanulni az alapokat, és el lehet kezdeni az aktív munkát.



A facebook oldalak közül ajánlom:



Okos döntések -ápolt, egészségtudatos háziasszonyoknak - és uraknak
https://www.facebook.com/Betterwarehu/


Azok számára, akik a videókat jobban kedveik, létre lett hozva egy youtube csatorna is. Itt tapasztalatos videók, és a webiroda használatával kapcsolatos bemutató anyagok is találhatók, sok más mellett.


Youtube csatorna
https://www.youtube.com/channel/UCB-VIqG78A-6r8szh-X4Jqg



Ami még fontos lehet, az az Ügyfélszolgálat elérhetősége, ahol a kollégák hétfőtől - péntekig, 9:00 - 17:00 óra között válaszolnak a beérkező levelekre.



Reklamáció, garancia, rendelés törlése, átregisztrálás, regisztráció törlése, hiánytermék reklamáció, csomagból kimaradt termék, rendezvény, konferencia információk, nem tudok belépni a képviselői zónába....

Kapcsolat, reklamációs emailek kezelése:
e-mail: kapcsolat@betterware.hu

Reklamációs osztály
e-mail: reklamacio@betterware.hu


Amennyiben bármi kérdésed lenne a csatlakozzással, regisztrációval, a munkával, a céggel kapcsolatban, bátran keress meg az elérhetőségeim egyikén.

2018. november 3., szombat

Blue Garden - Almás pite gyümölcstea

Ahogy azt már megszokhattuk, a Blue Nature termékpaletta mindig tartogat valami újdonságot.

2018 novemberében mutatkozott be az „Ünnepi almás pite” gyümölcstea, a Blue Garden teák legújabb tagja.


Ez a keverék igazán megtestesíti az ünnepek ízvilágát.
Aromás, almás pite ízű gyümölcstea, mely hibiszkusz és sült alma, valamint egy kevés fahéj tökéletes keveréke. 

Az Almás Pite Tea nemcsak felmelegít, hanem különlegessé teszi a mindennapokat is.

Összetevők:
alma, hibiszkusz, vadrózsa, narancshéj, mazsola, kókuszdió, fahéj, mandula.

Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni a terméket?Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2018. október 26., péntek

Termék teszt - Blue Nature Shake

Eszek rendesen. Amikor ezek akkor is csak keveset. És gyorsan. Emiatt sajnos nem kiegyensúlyozott a táplálkozásom, ami viszont nagyon fontos lenne szoptatás alatt. Ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom a Blue Nature Shake-t, abból is a szeptemberi újdonságot, a Trópusi ízesítésűt.



Kicsit tartottam tőle, mert vegyes visszajelzéseket kaptam. Sokaknak nem tetszett az íze, mások különbféle gyümölccsel próbálták feldobni. Volt aki már, a trópusin kívül mindegyiket kipróbálta, de egyik se ízlett.
A csomag érkezése utáni napon el is készítettem az első adagot.
Miután kibontottan a hatalmas tégelyt, érdekes volt látni, hogy csak félig van töltve. Az illata édeskés volt, emlékeztetett valami gyümölcsre is, csak nem tudtam mire.

2 dl vízhez adtam 2 csapott evőkanál port, és 2 kis kanál édesítőt. Majd alaposan összeráztam a Shaker-ben.
Kicsit félve ittam meg az első kortyot. Viszont kellemesen csalódtam. A shake íze gyümölcsös volt, de nem túl karaktere , viszont mintha valami hiányzott volna belőle. Lehet hogy egy kis cukor?




A következő alkalommal is 2 dl vízzel és 2 evőkanál porral készítettem el, és egy kicsit több cukorral. Máris jobban ízlett.
A párom is kipróbálta, de előtte nem szólt. Amikor egy újabb adagot kavartam be, és látta, hogy a Shaker-ben rázom össze, akkor kérdezte meg, hogy abban kell-e, mert ő kanállal kavarta össze, és nem volt az igazi. Csináltam neki is egy adagot, persze a Shaker-ben ráztam össze, egy kis édesítővel. Ez az adag már sokkal jobban ízlett neki.

Már nem is tudom melyik adagot, de gondoltam kipróbálom tejjel. Ugyanúgy 2 dl tejet és 2 evőkanál port ráztam össze, egy kis édesítővel. Számomra klasszisokkal jobb volt, mint vízzel.

Több képviselő véleményezte a Shake-ek ízét, volt aki különböző gyümölccsel kombinálta, pl. banánnal, vagy almával.




Alex véleménye:
"Legjobb nálam a joghurtos banánnal, málnával, plusz szamóca vagy áfonya bele... Pici édesítő vagy cukor és az egészhez egy kis fehér joghurt vagy tej,  majd turmix, de nem nagyon, és kész."

Számomra ez az ízesítés dolog kicsit idegen, hiszen a Shake-ek eleve ízesítettek Viszont a Vaníliás Shake esetében én is el tudom képzelni a különböző kombinációkat, pl. eperrel, vagy málnával, szederre, esetleg áfonyával. Valahogy így:


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni a terméket!?Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2018. október 19., péntek

Termék teszt - Intim higiéniás Perfect Care balzsam

Hölgyek, urak, gyengébb idegzetűek, most intim téma következik.

Úgy döntöttem, leírom a tapasztalataimat az Intim higiéniás Perfect Care balzsamról. Ahogy a nevében is benne van, az intim részek lemosására, felfrissítésére lett kifejlesztve.



Amikor elhatároztam, hogy megírom ezt a bejegyzést, még várandós voltam a harmadik gyermekünkkel. Viszont a bejegyzés megírásával várni akartam a szülésig.

Aki már szült valaha, tudja, hogy az intim területek ilyenkor sérülhetnek, és tisztulási vérzés is van az első néhány hétben. Ezen én is átestem, immár harmadszor, de legutóbb szerencsés voltam, mert nem lett sebem, nem vágtak, nem varrtak. Ennek ellenére a higiéniára továbbra is ugyanúgy, ha nem jobban figyeltem. Ebben volt segítségemre a balzsam.


Már a kórházba is magammal vittem, ahol minden zuhanyzásnál használtam.
Miután hazajöttem, naponta többször is zuhanyoztam. Ilyenkor mindig elővettem a balzsamot. A pumpás adagolónak köszönhetően pontosan annyi balzsamot használtam, amennyire szükségem volt. Egy-egy ilyen napközbeni zuhanyzás inkább csak egy gyors felfrissülés volt, mintsem alapos tisztálkodás. Ezekre az alkalmakra tökéletesen elég volt a balzsam.

Zuhanyzás után nem csak felfrissültem, hanem kifejezetten tisztának éreztem magam, pedig csak az intim területek lemosására használtam a balzsamot. 

A balzsam illata nagyon kellemes, nem intenzív, nem tolakodó, nem erős. Az állaga krémes, sűrű, de csak minimálisan habzik. Gazdaságos, és napi használat mellett is sokáig elég.

Ajánlom mindenkinek, szüléstől függetlenül. Egy kis odafigyelés sohasem árt, és a jó közérzethez az intim területek higiéniája is hozzá tartozik. 


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni a terméket?Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2018. október 5., péntek

Blue Nature - Immunavita

ERŐSÍTSD TERMÉSZETES MÓDON SZERVEZETED IMMUNRENDSZERÉT!

Érd el, hogy hatékonyan küzdjön a vírusok ellen. Ne hagyd, hogy a megfázás levegyen a lábadról, óvd meg az egész családot már ma.


100%-ban természetes vitaminok


Javítsd fel immunrendszered, hogy hatékonyan küzdj a vírusok ellen.



Ne hagyd, hogy a megfázás levegyen a lábadról, óvd meg az egész családot már ma.



Egészség és erős immunrendszer az egész család számára.


Immunavita

Természetes készítmény, mely segíti a szervezet immunrendszerének erősítését. Két hatékony növényi kivonatot tartalmaz: acerola és bodza kivonatot, melyek
különleges gyógyhatásukról ismertek. Nem tartalmaz genetikailag módosított összetevőket.

ACEROLA



Minden gyümölcs közül a legnagyobb természetes C-vitamin tartalommal rendelkezik, a narancstól 90-szer, a citromtól pedig 30-szor több vitamint tartalmaz. 
Az acerola gyümölcs továbbá két nagyon értékes antioxidánst, azaz karotinokat és antocianinokat tartalmaz, melyeknek köszönhetően az acerola antioxidáns hatékonysága nagyobb, mint a magas antioxidáns tartalomról híres szőlőké. 
Az acerola ezen kívül egyéb vitaminokat (többek között: A, K, E és B-vitaminokat) és ásványi anyagokat is tartalmaz: többek között kalciumot, magnéziumot, foszfort, vasat, káliumot, nátriumot és cinket.

Az acerolában található anyagok kivételesen jó hatással vannak a szervezetre:
  • erősítik az immunrendszert
  • gyulladáscsökkentő és baktériumölő hatást fejtenek ki
  • megelőzik a fáradtságérzetet és a kimerültséget, növelik az energiaszintet
  • részt vesznek a kollagénszintézisben és pozitívan befolyásolják a bőr, az izmok és a csontok állapotát
  • elősegítik a látószerv megfelelő működését
  • pozitívan befolyásolják a szív-és érrendszert
  • megelőzik az öregedéssel járó betegségeket
  • növelik a vasfelszívódást
  • segítik a szervezetben lezajló E-vitamin regenerációt
  • megóvják a sejteket az oxidációs stressztő


FEKETE BODZA


Évszázadok óta természetes antibiotikumként használatos. Ennek a növénynek a csodálatos hatását már több tudományos kutatás is megerősítette. 
Jótékony működését a benne megtalálható anyagoknak köszönheti: C-vitamin (nagy mennyiségben), B-vitaminok (tiamin, riboflavin, niacin, folsav, biotin), A-vitamin, ásványi anyagok (kalcium, kálium, alumínium, vas, nátrium), szerves savak, cserzőanyagok, illóolajok, pektinek és flavonoidok, melyek megnehezítik a vírusok fejlődését. 
Bebizonyításra került, hogy a bodzakivonat antibakteriális és vírusölő hatású.

Ezen felül a bodza:
  • erősíti az immunrendszert,
  • izomfájdalom esetén nyugtató és fájdalomcsillapító hatású,
  • védi és erősíti a légúti nyálkahártyákat,
  • méregteleníti a szervezetet, eltávolítja az exogén méreganyagokat és a káros anyagcsere termékeket.
  • hatékonyan szigeteli a kapilláris falakat ezáltal javítva rugalmasságukat
  • megakadályozza a véredények falának elrepedését, feszesebbé teszi az elgyengült bőrt, csökkenti az apró ráncokat
  • megóvja a bőrt az oxidációs stressztől és a káros UV sugaraktól.

HASZNÁLD AZ IMMUNAVITÁT:
  • profilaktikus jelleggel a szervezet immunrendszerének erősítésére
  • erősítő jelleggel gyulladás, megfázás, valamint bakteriális és vírusos fertőzések esetén,
  • fáradtság és krónikus stressz esetén,
  • általános kimerültség és legyengült szervezet esetén
  • C-vitamin hiány esetén



Működés:


Megelőzésre: 1 kapszula naponta.

Ajánlott adag: Megnövekedett igény esetén napi 2 db kapszula

Felnőtteknek és gyerekeknek 3 éves kortól.

Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni a terméket!?Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

2018. szeptember 29., szombat

Októberi ösztönző program képviselőknek!

A Betterware Hungary-nál erre még nem volt példa, ezért kérjük, figyelmesen olvasd el!



Októberben először indítunk el toborzó akciót!





Mi is az a toborzó akció?

Ez egy olyan ajánlat, melyet ÚJ SZEMÉLYEKNEK szánunk és melyet felhasználhatsz Csapatod bővítésére és forgalmad növelésére.


Mi vár az új Klubtagra?

Ha októberben legalább 20P értékű rendelést ad le, egy köszöntő ajándékban részesül szimbolikus összegért cserébe.


Ha a rendelés értéke legalább 100P lesz, a Klubtag bejut a Könnyű Start Programba és plusz ajándékot kap. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező hónapokban a Könnyű Start Program keretei között további ajándékokhoz juthat!





Ki vehet részt az októberi toborzó akcióban?


· Olyan Új Klubtagok, akik 2018. októberében vagy szeptemberében regisztráltak és még nem adták le első rendelésüket.


· Ezen felül azok a Klubtagok, akik korábban regisztráltak és októberben leadják első, minimum 20P összegű rendelésüket, egy köszöntő ajándékot kapnak. (Nem sorolhatók be a Könnyű Start Programba).



Októberi toborzó akcióról szóló szórólap terjesztése: 

· A mai naptól minden megrendeléshez egy szórólapot (1 db.) mellékelünk, mely az említett akció részleteit tartalmazza.

· A szórólap megvásárolható: kód HU206, ár: 100 Ft/ 10 db.

· PDF változat letöltése: A Képviselői Részlegben található dokumentumoknál keresd.


Használd ki ezt a hónapot arra, hogy:
  • új személyeket hívj meg struktúrádba,
  • aktiváld azokat, akik még nem adták le első megrendelésüket,
  • elérd a Marketing Terv következő szintjét és üzleti sikerben részesülj. 


Csatlakozz a Klubhoz és örvendj a különleges promócióknak, ajánlatoknak és  kedvezményeknek.

Miért éri meg?
  • Mert spórolsz! A katalógus árhoz képest 23%-kal olcsóbban vásárolhatsz. Független üzleti tevékenységet hozol létre.
  • Akkor rendelsz amikor akarsz és amit akarsz
  • Igénybe veszed a kizárólag Klubtagoknak szóló promóciókat!
  • További kedvezményeket és bónuszokat kapsz
  • A megrendelést futár hozza házhoz.


Ne feledd! Minél több embert hívsz meg októberben, annál többen adnak le rendelést novemberben - az év legforgalmasabb hónapjában! Sok sikert!

Figyelem! Az akció csak október 1. és október 31. között érvényes.

2018. szeptember 9., vasárnap

ECO termékcsalád (2)

A Betterware cégnél nincs olyan hónap, hogy ne jelenjen meg valami újdonság a katalógusban. 



2018 szeptemberében bővült az ECO termékcsalád, mely környezetbarát tisztítószereket tartalmaz. 


A kezdetektől a katalógus részét képezi az ECO Green paszta, mely az egyik legkedveltebb, és legsokoldalúbban felhasználható termékünk. 


ECO termékcsalád: 

• természetes eredetű összetevőket tartalmaz 
• környezetkímélő 
• hatékony 
• biztonságos 
• biológiailag lebontható 
• takarékos




Környezetbarát fürdőszobai tisztítószer





Az egész fürdőszobában tökéletesen használható

Eltávolítja a szappanmaradványt



Környezetbarát univerzális tisztítószer





Az egész házban, minden típusú felületen használható


Konyhapulthoz és konyhaszekrényhez

Bútorhoz, padlóhoz és csempéhez

Nem hagy foltot


Környezetbarát vízkő- és rozsdaeltávolító készítmény




Nagyszerűen eltávolítja a vízkövet és a rozsdát


Tökéletes konyhai és fürdőszobai csaptelepekhez, valamint főzőlapokhoz


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni valamelyik terméket! Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!