2018. október 26., péntek

Termék teszt - Blue Nature Shake

Eszek rendesen. Amikor ezek akkor is csak keveset. És gyorsan. Emiatt sajnos nem kiegyensúlyozott a táplálkozásom, ami viszont nagyon fontos lenne szoptatás alatt. Ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom a Blue Nature Shake-t, abból is a szeptemberi újdonságot, a Trópusi ízesítésűt.



Kicsit tartottam tőle, mert vegyes visszajelzéseket kaptam. Sokaknak nem tetszett az íze, mások különbféle gyümölccsel próbálták feldobni. Volt aki már, a trópusin kívül mindegyiket kipróbálta, de egyik se ízlett.
A csomag érkezése utáni napon el is készítettem az első adagot.
Miután kibontottan a hatalmas tégelyt, érdekes volt látni, hogy csak félig van töltve. Az illata édeskés volt, emlékeztetett valami gyümölcsre is, csak nem tudtam mire.

2 dl vízhez adtam 2 csapott evőkanál port, és 2 kis kanál édesítőt. Majd alaposan összeráztam a Shaker-ben.
Kicsit félve ittam meg az első kortyot. Viszont kellemesen csalódtam. A shake íze gyümölcsös volt, de nem túl karaktere , viszont mintha valami hiányzott volna belőle. Lehet hogy egy kis cukor?




A következő alkalommal is 2 dl vízzel és 2 evőkanál porral készítettem el, és egy kicsit több cukorral. Máris jobban ízlett.
A párom is kipróbálta, de előtte nem szólt. Amikor egy újabb adagot kavartam be, és látta, hogy a Shaker-ben rázom össze, akkor kérdezte meg, hogy abban kell-e, mert ő kanállal kavarta össze, és nem volt az igazi. Csináltam neki is egy adagot, persze a Shaker-ben ráztam össze, egy kis édesítővel. Ez az adag már sokkal jobban ízlett neki.

Már nem is tudom melyik adagot, de gondoltam kipróbálom tejjel. Ugyanúgy 2 dl tejet és 2 evőkanál port ráztam össze, egy kis édesítővel. Számomra klasszisokkal jobb volt, mint vízzel.

Több képviselő véleményezte a Shake-ek ízét, volt aki különböző gyümölccsel kombinálta, pl. banánnal, vagy almával.




Alex véleménye:
"Legjobb nálam a joghurtos banánnal, málnával, plusz szamóca vagy áfonya bele... Pici édesítő vagy cukor és az egészhez egy kis fehér joghurt vagy tej,  majd turmix, de nem nagyon, és kész."

Számomra ez az ízesítés dolog kicsit idegen, hiszen a Shake-ek eleve ízesítettek Viszont a Vaníliás Shake esetében én is el tudom képzelni a különböző kombinációkat, pl. eperrel, vagy málnával, szederre, esetleg áfonyával. Valahogy így:


Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni a terméket!?Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése