2017. szeptember 17., vasárnap

Termék teszt - Vízkő és rozsda eltávolító gél

Megszállt az ihlet, és úgy döntöttem, fürdőszoba és WC takarításba fogok.

Igazából nem olyan nagy, átfogó takarítást terveztem, csak egy gyors, felfrissítőt. Bár nem épp ezeket a jelzőket használnám.

De kezdjük az elején. A kádon csempéből van kirakva a vízzáró, ami már elég régi. A fuga néhol ki is pergett, így könnyebben penészedik, koszolódik.


Szerencsére penész nem igazán volt, de azért befújtam penészgátló srayvel kicsit. Majd rajta hagytam lemostam, és jöhetett a Vízkő és rozsda eltávolító gél.



A csempesor tetején kezdtem. Végighúztam a flakont a csempéken, alig kellett nyomnom, már folyt is belőle. A kád szélén is lefolyattam egy kicsit, majd kesztyűben egy régi mosogatószivaccsal elegyengettem a csempén és a kádon a gélt.

Amíg hagytam hatni, addig a WC-vel foglakoztam. A vizet, amennyire tudtam kipumpáltam, és beleöntöttem a kagylóba a gélből. Mivel sűrű, így nem elegyedett rögtön a vízzel, a kagyló falán pedig szépen megtapadt.
Hagytam dolgozni a szert, majd visszatértem, és a WC kefe segítségével dörzsöltem a felületet. Miután lehúztam a vizet, láthatóvá vált a kritikus terület. A víz áttetsző volt, és a felület fehér. Igaz, nem lett tökéletes, hisz, amíg keféltem, nem láttam, hogy hol koszos a felület, de még egy kezelés, és jó is lesz.

Ezt követően tértem vissza a kádhoz.
Ismét kesztyűt húztam, és a szivaccsal átdörzsöltem a felületet, majd a zuhany segítségével lemostam, miközben a szivaccsal is töröltem.

Már bánom, hogy nem fotóztam, de lehet nem is látszott volna, nem adta volna vissza a kép. Viszont amikor kész lettem, a csempe láthatóan tisztább, és fényesebb lett. A „vízzáró” visszanyerte régi fényét. Míg előtte fakó, szürkés volt a vízkőtől, már szép sima, fényes és fehér.

Szeretnéd te is kedvezményesen megszerezni ezt a terméket? Egyszerűen csatlakozhatsz hozzánk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése